Mikszáth Kálmán: A rehabilitált város

Korpona városa kettőrül volt híres eddig: a borárul, melyet font számra árulnak télen, ha befagy, és egyik követjéről (még a pozsonyi diéták idejében), aki a »Halljuk, halljuk«-ra olyasvalamit felelt magyarul, ami a női olvasókra nézve latinul van.

    Pedig hát történt ott egyéb is; mikor Bercsényi Miklós uram a bányavárosok felé közelednék, a korponai bíró, Krametz Mihály uram őkegyelme, ahelyett, hogy ellenszegült volna a vitéz generálisnak, eleibe méne a városi magisztrátus élén s két fehér ruhába öltözött deli szűz bíbor vánkoson vitte a város kulcsait.

    Régi praxis volt ez Korponán. A városi árvaleány gyerekekből a tanács neveltette a csinos ábrázatúakat politikai célokra.

    Mert a város alá sűrűn kalandozó basák és bégek becsületes, jámbor férfiak valának, akik rendszerint azt mondták ilyenkor:

    - Vigyétek a kulcsaitokat a pokolba! Hanem a lányokat majd csak én viszem el a mennyországomba.

    Mert abban van a, differencia az igazhivők és a gyaurok közt, hogy a gyauroknak valamennyinek egyetlen mennyországot ígér az Isten, a haláluk után, míg ellenben Allah minden mohamedánusnak már életében egy-egy külön mennyországot engedélyez. A paradicsombeli, a tubafával, az már csak pótlék.

    Hanem a generális Bercsényi nem úgy tett, mint a basák és bégek. Átvette a kulcsokat a vánkosról, meghallgatta Krametz Mihály uram dikcióját, azután elmondta neki, hogy mit kíván: húsz társzekér kenyeret, öt szekér szalonnát, száz darab szarvasmarhát és négyszáz birkát; majd a bokrétát vette át a szűzektől, de már ezektől azt kérdezte, hogy ők mit kívánnak?

    A szőke (mert persze szőke volt az egyik) lesütötte a kék szemeit szemérmesen; a barna, a szebbik, fölemelte a fejét dacosan:

    - Rendelje el nagyságod, hogy Korpona városa rendes orvost tartson.

    - Talán beteg valaki? - kérdé a generális.

    A leány elpirult, de nem szólt semmit.

    - Talán a szeretőd beteg?

    A leány biccentett a fejével. - Hagymázban fekszik.

    - Ezer ördög! - hökkent meg Bercsényi Miklós - csak tán nem uralkodik a hagymáz?

    - Az most nekünk a legkegyetlenebb urunk - felelte a leány -, s egyetlen orvos sincs a városban.

    - Álljanak hátrább kegyelmetek! - parancsolá a vezér, aztán a szőke leány felé fordult: - Hát teneked, fiam, mi a kívánságod?

    - Én pallosjogot kérek a városnak.

    - Pallost? Mi végre? Kit gyűlölsz te olyan nagyon?

    - Azt, akit olyan nagyon szeretek, aki megcsalt, aki elment a labancokhoz, mert a kapitány felesége után bolondul, aki elárulta a várost, s akinek a vérét szeretném folyva látni.

    Bercsényi kérdőleg tekintett a magisztrátusra.

    - Miféléket fecsegnek ezek a gyerekek?

    Krametz Mihály uram egész a derekáig hajtotta meg ravasz nagy fejét.

    - Nem lenne pedig rossz, méltóságos főgenerális uram. A halál megregulázásának miatta.

    - Hogy érti kegyelmed?

    - Hogy a nemes város kezében legyen a hatalom, kiadni azokat a halálnak a pallos által, akikre az nem vágyik, s visszatartani tőle azokat a felcser által, akiket a halál le akar kaszabolni.

    Bercsényi mosolygott. Ő már alkalmasint pedzette, hogy a pallos és a felcser voltaképpen egy ugyanazon szakmában dolgoznak. Mosolygott, de mégis teljesítette a szűzek kívánságát. Staféta ment a fejedelemhez a pallosjog iránt, s a tábori orvosok közül egyet ott hagyott Korponának, maga a városban meg se szállva a hagymáz miatt, ami szerfelett ínyére volt a magisztrátusnak. De iszen, nagyeszű ember Krametz Mihály uram!

    Egy-két hónap múlva megjött az okmány Sárospatakról: a jus gladii. Nagyra volt vele Korpona! Hogy fog ő most fittyet hányni Körmöcnek, Selmecnek!

    Alig várták, hogy előadja magát valami eset. Krametz Mihály uram türelmetlenségében már szinte maga izgatta az embereket:

    - Hát már semmi se lesz? Hát már nem ölnek itt meg senkit? Aludttej foly az ereitekben? Való is nektek a pallos, ti szamarak! Ártányok nyakára keleti gyöngy.

    Addig-addig zsörtölődék, türelmetlenkedék őkelme, míg egy napon megjött II. Rákóczi Ferencnek egy parancsa, hogy miután a korponai bíró, Krametz Mihály, a fejedelem hadait bolonddá tette a hagymáz nevű ragályos betegség álhírével, hogy azok onnan gyorsan elvonuljanak, árulónak tekintendő, bírói székétől legott elmozdítandó lészen, és miután Korpona városnak jus gladii adományoztatott, cito, citissime a törvényszék elé állíttassék Krametz Mihály, hogy méltó bűnhődése legyen mindenek okulására.

    No bezzeg, most már ki lehet próbálni a jus gladiit. Az átkozott doktor, akit Bercsényi otthagyott, feljelentette a fejedelemnek az ártatlan szűzek szájába adott csalást, mely pedig annyiszor vágta ki már a nemes várost.

    Hát mit tehessenek? Összeült a tanács ítélni a bűnös felett. Csupa jámbor mesteremberek. Meskó Ferenc, a tímár, Komár József, a gyertyamártó, Czibulya József lakatos, Zwikkel György, Walter Konrád és az újonnan választott bíró, Palojtay Kristóf.

    Árulónak halál a díja. Világos a törvény, kimondták a halált rab Krametz Mihályra. Könnyű dolog eddig, de most jön már a borzadalmas része: a vér. Ehhez pedig nem voltak szokva, nem filiszternek való dolog az; Meskó uram mester volt az állati bőrök kikészítésében, Komár uram a faggyúval tudott bánni, de vérben csak az új bíró, Palojtay Kristóf dolgozott volt, mészároslegény korában.

    A halálítélet végrehajtása elől meghőkölt valamennyi.

    - Hiszen pallosunk sincsen! - ellenveték némelyek.

    - De ha pallosunk volna is, hol vegyük hozzá a hóhért?

    - Hát mi az ördögöt csináljunk? Ki vállalja magára az intézkedést?

    De bizony senki se bolond, hogy a felesége meg a gyerekei meg se csókolhassák soha jóízűen.

    Végre is, hosszú tanakodás után, az lőn a megállapodás, hogy a vádlottat a tanács elé vezették. A bíró felolvasta előtte a halálos ítéletet és a markába nyomta:

    - Itt a szentencia, Krametz Mihály uram. Ezzel menjen kegyelmed vagy Kassára, vagy Pozsonyba, aholott előmutatván a hóhérnak, ennek következtében törvényesen feje vétetik. Megértette kegyelmed?

    Elment-e Krametz Mihály magát lenyakaztatni valamerre, a krónika nem kutatja, csak annyit mond szűkszavúan, hogy a fejedelem, értesülvén a nevetséges esetről, elvette vala Korpona városától a jus gladiit, - mivelhogy azt maguk ereszték ki a kezükből, vele élni nem tudának.

    Mindezt nagyon szégyenlette eddig Korpona városa, kétszáz hosszú esztendő óta, pedig talán egy szó sem igaz belőle, furfangos krónikások ráfogták; mindegy, ő maga mindent elkövetett, hogy idők moha befedje, hogy senki se tudja, évkönyveiben nyoma ne legyen, csacsogó poéták rá ne bukkanjanak.

    De én mégis megtaláltam. Csakhogy olyan szerencsés pillanatban, mikor már nem Korpona városát teszi nevetségessé. Az ősmesékben az elátkozott csónakos kiugorhat a vízparton, s az marad bent a kalamitásban helyette, aki ráült a sajkájára.

    Korpona kimászott a komikumból: akadt, aki beült a csónakjába, aki elvállalta tőle: a képviselőház.

    Most készül számára a törvényjavaslat, hogy tagjai felett átadassék a jus gladii a kúriának. Életlen lévén a pallosa, de meg a hóhérok hiányában is, kénytelen volt fejvétel helyett szabadon ereszteni annak idején Hoitsy Pált, gróf Széchenyi Pált és gróf Károlyi Gábort.

    Okulván ezeken, éppen úgy cselekszik, valamint hajdan Korpona, kezébe fogja nyomni ezentúl a vádlottaknak a házszabályokat:

    - Menjetek, gyerekek, ezzel a könyvecskével a kúriához, az majd kitekeri a nyakatokat!

    Váltig mondom én azt, nincs olyan bolondság a világon, aminek ne akadna utánzója. És végre is engesztelékeny a gondviselés. Kellett, hogy a szegény Korponát is rehabilitálja valaki.

     

1891

szozattv


szozat a tiszta hang Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet
 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf