Vizsolyi Miklós: Rodostói emlék

A kikelet nevét a földre írta,
Azt olvasá az ujjongó pacsirta.
Fehér virág rajzott a hársfagallyon,
Megszállt a mámor, hogy vágyat sugalljon.
A kis Zsuzsi – nálunk ez volt a kezdet –
Egy ismerős virágénekbe kezdett
S az ajkáról elszállt pacsirta népe
Fészket rakott a szívem közepébe.

„Zsuzsika – szóltam – óh, te kétszer árva,
Borulj reám, a két karom kitárva,
A fájdalom, a bánat összejöttek –
Egymásra leltünk, óh, mi száműzöttek.
Ahova lépsz, ott egykor kincset ásnak,
Hiába jő szele a hervadásnak:
Minden fűszálon, minden kis haraszton
A te szerelmed emlékét marasztom.”

Óh, hány sugarat őriz még a múltam!
Lemondani be hamar megtanultam.
Hisz elveszítvén az édes hazámat
Már szót fogadtam három mostohának.
De hittem-é, hogy az oroszlán odva
Reá szorul a galamb-oltalomra,
Hogy szívemen e hír sebet fakasszon:
„A kis Zsuzsi – Bercsényiné nagyasszony.”

1906

szozattv


szozat a tiszta hang Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet
 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf