Szenczi Molnár Albert: 42. zsoltár

Mint a szép híves patakra
Az szarvas kívánkozik,
Lelkem úgy óhajt Uramra,
És hozzá fohászkodik.
Tehozzád én Istenem,
Szomjúhozik én lelkem;
Vajon színed eleiben
Mikor jutok, élő Isten?

Könnyhullatás ím énnékem
Kenyerem éjjel-nappal,
Midőn azt kérdik én tőlem:
Hol Istened, kit vártál?
Ezen lelkem kiontom
És házadat óhajtom,
Hol a hívek seregében
Örvendek szép éneklésben.

És lelkem, mire csüggedsz el,
Mit keseregsz ennyire?
Bízzál Istenben s nem hágy el,
Kiben örvendek végre;
Midőn hozzám orcáját
Nyújtja szabadítását.
Ó én kegyelmes Istenem,
Mely igen kesereg lelkem!

Mert terólad emlékezem
És Jordánnak földéről;
Szent helyedre igyekezem
És Hermon kiált mélységet,
Midőn én fejem felett
A sok sebes víz megindul,
Mint egy erős hab megzúdul.

Sebessége árvizednek
És a nagy zúgó habok
Én rajtam öszveütköznek,
Mégis hozzád óhajtok:
Mert úgy megtartasz nappal,
Hogy éjjel vigassággal
Dicséreteket éneklek
Néked, erős őrizőmnek.

Mondván: Isten, én kőszálam!
Mire felejtesz így el?
Ellenségim vannak rajtam,
Gyászban járok veszéllyel:
Mert az ő hamis nyelvek
Csontaimban megsértnek;
Mert így bosszontnak ellened:
Lássuk, hol vagyon Istened?

Én lelkem mire csüggedsz el,
Mit keseregsz ennyire?
Bízzál Istenben s nem hágy el,
Kiben örvendek végre:
Ki nékem szemlátomást
Nyújt kedves szabadulást;
Nyilván megmutatja nékem,
Hogy csak ő az én Istenem.

szozattv

 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf