Horváth Imre: Kuruc-kesergő

Míg Majtény felől síró felhő libben
S egy fehér madár verdesi a felhőt –
Tárogatómon hadd fújjak szelíden
Halk kuruc-kesergőt!

Csontos karabély, törött pisztoly, kard…
Tárogatóból épül már a máglya!
Majtényi síkról mondhatunk-e dalt –
Új tavaszra várva…?

Csontos karabély s kurucok szablyája
Majtényi síkon mind halomra hordva…
Írva tán sorsunk kripta bús falára, …
Vagy a csillagokba…?

Minket a Balsors ostorral mért kerget?
A gyeplőt jobbra-balra miért rántja?
Miért kell nékünk vonszolni a terhet –
Porig lealázva?

Meddig hordjuk még véres keresztünket?
Nem volt elég: Mohács, Majtény, Világos?
Óh, felváltja-e fagyos bús telünket:
Kikelet… virágos…?

Vagy nincs számunkra sehol irgalom?
S ráírhatjuk már ősök címerére:
(Négy fehér folyó, hármas zöld halom)
Volt… Nincs többé…vége…!?

„… Leszáll az alkony, síró szellő libben,
Homályba vesz már nagy hegyeknek orma…
Csak a csillagok néznek le szelíden
Szegény kurucokra…”

1920. február