Márai Sándor: Napló

Ismerősök, újságok és falragaszok figyelmeztetik a berlini embert minden nappal, hogy jó lesz ablakkal-ajtóval vigyázni, mert a betörők behozták az éji nyolcórás munkaidőt. Berlinben ez utóbbi időben úgy lopnak, mint sehol a világon, valóságos iparág lett már ez az erőszakos tevékenység, német alapossággal fúrják meg éjről éjre a hotelek szobaajtóit, magánlakások kapuit, bankok trezorjait. Itt lopnak, mert itt valószínűleg még érdemes és van mit; s gondos előrelátással az utóbbi hetekben kezdtek ilyen szertelen kedvvel lopni, mert közeleg a tél, és hideg szél jár a fák közt. Tudja az ég, miért lopnak most egyszerre olyan sokat Berlinben? Talán újságban olvasták a betörők a nagy valuta-hausse-t s eltanulták a Bleichröderektől.
Egészen mulatságos dolgokat mívelnek. A minap éjjel a Potsdamen Platzon, Berlin legforgalmasabb terén, hol éjjel-nappal emberek és járművek tolonganak, az ottani Fürstenhof Hotel első emeletére kúszott föl a házfalon egy szorgalmas ember, belépett egy nyitott ablakon, nagy iramot vett, és végiglopott egy markolással négy szobát. Ezt már mégsem hinné az ember. De hogy itt az utcámban is akad érdeklődő, aki a szomszédos ház magasföldszintjének egyik nyitott ablakán beérdeklődött! S ami mozgathatót lelt, kidobálta az utcára. S maga is szó nélkül utánuk és azzal velük odébb. Napokig hogyan meg voltunk döbbenve itt a környéken.
    Ezt az embert, a mi vidékünkről, ezt aztán később megfogták. Vallomása szájról szájra járt. A mi betörőnk azt vallotta, hogy eredetileg esze ágában sem volt betörni. Ő csak arra sétált éjszaka; de mikor meglátta, hogy a magasföldszinten nyitva az ablak, ellenállhatatlan kedvet kapott, és bemászott rajta. Szerinte a nyitott ablak az oka mindennek. S kéri a fölmentését.
Én ezt az embert értem. Hányszor csináltam életemben dolgokat, amikhez se kedvem, se szándékom nem volt. Csak éppen bemásztam, mert arra mentem, mert magasföldszinten volt, s mert nyitva volt az ablak.

    Olvastam valamit, amitől minden ember csöndes lehet egy pillanatra. Halléból táviratozták egy szavahihető nagy német újságnak, s az újság az apró hírek közt hozta. Halle és Lipcse között történt, a vonatban. Egy ember összeszólalkozott egy másikkak, a szóváltás közben kést döfött az utas mellébe. A fülke többi utasa felháborodásukban meglincselték a gyilkost, s a robogó vonatból a sínekre lökték ki az ablakon át. A rendőrség előtt azt vallotta, hogy nem is ismerte az áldozatát, nem is haragudott rá; tettét csak azért követte el, hogy a télen át fogházba ülhessen.
     Így. Hát eddig lassan eljutottunk volna. Emlékeznek? Kezdjünk emlékezni. Időkre, mikor az emberek – ó, boldogság – még azért gyilkoltak, hogy a pénzzel dús életet kezdjenek, hogy elutazzanak idegen tájakra, hogy egyszer olyan gazdagok voltunk, hogy vágyaink voltak és szenvedélyeink, melyek gyilkoló eszközt adtak a kezünkbe? Úgy jártunk az életben, szomjasan és éhesen gyönyör és siker után, lázas szemekkel és sóvár mozdulatokkal, mint a fenevadak az édenben, s legföljebb arról lehetett szó, hogy az erősebb felfalja a gyöngébbet. Dosztojevszkij leír valahol, azt hiszem, „A félkegyelmű”-ben egy gyilkosságot, melyet egy paraszt éjszaka valami nagyon megkívánt zsebóráért követ el társán. Együtt éjszakáznak a falusi fogadóban, éjfél felé a paraszt fölkel, megnézi alvó társát, kést húz elő csizmaszárából, keresztet vet és nagyot fohászkodik: „Uram, irgalmazz az én bűnös lelkemnek!” – s leszúrja a másik parasztot, elveszi tőle az órát. De mégis: egy óráért, egy ezüst zsebóráért! Az óra csak jele egy mérhetetlen vágynak a Szép után, amit az élet megtagadott tőle, s a fölbillent tudat a zavar egy pillanatban erőszakkal nyúl a beteljesülés után. Dosztojevszkij parasztja a robot, a megalázás, a nyomor béklyóiból föltámadt ember. De: ember, vággyal, akarattal, irtózatos lendítőerővel a gyilkosságra feszült tagokban.
    Ki a hallei gyilkos?
    A legszegényebb ember a világon. Olyan szegény, olyan nyomorult, olyan kivert, megalázott, összemorzsolt, békeszerződésekkel megköpködött, valutával összetiport, blokádokkal töviskoronázott, háború és béke keresztjére feszített, hogy föl lehet menteni in contumaciam. Ennek már nincs bűne. Ez mindannyiunk keresztjét magára vette, mikor kést döfött Halle és Lipcse között egy útitársába, hogy fogházba kerülhessen a télen. Ez az élet elől, amit mi készítettünk, mi társadalom, ilyenre neki, önként menekült oda, amit az élet abszorbációra éretteinek csináltunk: a börtönbe. Ez fél a hidegtől, az éhségtől, a téltől: ez fél tőlünk, és a börtönrács mögé menekült előlünk. Ezt jól megcsináltuk, ezt a telet és ezt az életet.

1922. október 15.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf