Bercsinszky Alajos diakónus, honvéd-nemzetőr

Az 1849-ik év január egyik borult napján azon nyugtalanító, sőt borzalmat keltő hír szállongott Nagyváradon, hogy a Zarándmegyében lakó mócok a köztük elszórtan élő magyarokat üldezik, öldöklik s a Brád-családot már végképp ki is irtották. E hírnek valószínűséget kölcsönzött a katonai hatóság azon intézkedése, hogy – rendes katonai csapat nemlétében – mintegy kétszáz nagyváradi nemzetőr, egy szakasz – gyakorlatra berendelt – honvád s néhány Kresz chevaux legers mozgósíttatott Riczkó ezredes vezénylete alatt.

    Bercsinszky ekkor, mint diakónus, Nagyváradon időzött bátyjánál, Bercsinszky Károly gyógyszerésznél, ki a nemzetőr-századnak egyik tizedese volt, s testvérbátyjához vonzó ragaszkodása, de a hon iránt akkor mindenkiben lángoló szeretet s a vérszomjas mócok ellen fölébredt gyűlölet és ellenszenv őt is fegyverfogásra buzdította s a vész helyére siető kis csapathoz csatlakozott.

    A magyar nemzet minden oldalról osztrák katonai erőtől lévén megtámadva s a félrevezetett nemzetiségektől nyugtalanítva, miután rendes fegyver és töltény Nagyváradon nélkülözhető nem volt, a sietségben összegyűjtött vadászfegyverek- és töltényekkel kellett beérni a felszabadítás- és megmentésre kirendelt csapatnak.

    A megelőzött hideg idő miatt téli ruhákba burkoltan mentek a felszabadítók, a delet már Belényesen töltvén. Vaskóból a Királyhágón éji időben haladván, az idő enyhült s permetezni kezdett, s néhány, a fáradalmat meg nem szokott polgár a társzekerekre vonult. Reggel az első zarándi oláh faluba érve, ezt a közelgő zivatarról értesült oláhoktól elhagyatva találták; a szobák és istállók ki voltak ürítve s az éhes utas nem talált tápot s örvendett, ha valahol penészes málé jutott neki zsákmányul; a honvédek csak egy elfelejtett bolyongó malacot kaparíthattak meg, mely nem is sokára bográcsba és nyársra került.

    Délelőtti órákban Vacza helység előtt, a nyugati hegyláncon, ezrekre menő oláhcsoport volt szemlélhető. Riczkó vezénylő ezredes vonalt képeztetve a főúton Halmágy felé, a néhány honvédet az oláhtömeg hátban való megtámadásra irányította. Azalatt az oláhok nagy zajt és robajt keltve, ez által önmaguknak tekintélyt akartak kivívni, a magyarokat megfélemlíteni, és jó távolságból a köztük elszórtan levő oláh határőrök lövöldözni kezdtek. A golyók repültek el a magyar tábor fölött, de emberben kárt nem tettek.

    A tapintatos és ügyes vezér terve sikerült. Az ellenség csak a szemközt levő magyarokat fogadta, nem törődve a hátvéddel s mialatt mulatságos lövéseket tett, honvédeink által észrevétel nélkül hátulról megtámadtatott s az erős puskatűz elől eszeveszetten rohant a királyhágói magas erdőségekbe a bátorságát vesztett oláhcsapat; de lovasaink által üldöztetve, néhányan levágattak s a csatatéren halva maradtak.

    Itt egy kis fájdalmas tévedés történt, ami egy derék honvédnek életébe került. Ugyanis egy honvéd egy lelőtt oláh határőrnek jó katonakabátját magára öltvén, ellenségnek tartatott s egy honvád által lelövetett, kit későbben Kőrösbányán nagy pompával temettek el.

    Ezzel minden baj és veszély az előre haladó magyarokra nézve véget ért; csak akik a helyi viszonyokkal voltak jobban ösmerősek, tartottak, hogy Dézsről az oláh határőrök megtámadhatják a csekély számú magyarokat. Mi azonban szerencsére nem történt meg.

    Honvédeink Halmágyra jövén, elszállásoltattak s néhány otthon maradt jó érzelmű, vagy ravaszabb oláhnál jól voltak ellátva. Bercsinszkynk bátyjával egy színleg becsületes sótiszthez jutottak. Ezalatt a katonai bíróság járt el hatáskörében s néhány bűnösebb s veszélyesebb oláht a hadbíróság által halálra ítéltetett s fel is akasztatott. Hasonló exekuczió történt Kőrösbányán is, hol egy Nibili – azelőtt – Nemes – nevű oláh az akasztófáról leszakadt s a keleti hegyek felé szaladásnak indult, de honvédeink által lelövetett.

    A magyar csapat folytatva az expedíciót Brádba jött, hol a még zárva tartott magyarokat szabadon bocsájtotta.

    Honvédeink részint a hadbírósági nyomozás és ítélet, részint a brádi szomorú tapasztalatok és értesítések által annyira fel voltak ingerülve, hogy felháborodásukban az útba eső oláhfalvakat mind lángba borították.

    A magyarok felszabadítása s az oláhok megérdemlett büntetése után a magyar csapat rendeltetési feladatát megoldván, ismét Nagyváradra tért s ki-ki teendői után látott. Később ő lett az alsómetzenzéfi plébános majd szepsi kerületi esperes.

szozattv


szozat a tiszta hang Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet Körmenet
 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf