Mécs László: Az ismeretlen katona sírjánál

A hős a jó fiú, nincs véle baj:
meghalt szerényen, nem keresve pózt.
A harcmezőn virág lett, itthon tószt.
A béka-bankett jó. Ihaj-csuhaj!

A rokkant él. A rokkant rossz fiú.
Sebét nyíltan mutatja, nem hiú.
Szégyentelen. Tény: vérzett a honért,
de tapintatlan volt és visszatért.

Szépségverseny van – s mutogatja rossz
kezét, lábát, és nincsen Tajgetosz,
hogy letaszítsuk! Tószt, szobor, babér
szemét számára; barbár: enni kér.

Kenyér kell néki (nem a gazdagok
kalácsa): házalási engedély,
s az utcán, melynek örvény-sodra mély,
árulni óhajt cipőmadzagot.

Ál-pátosz bőg: a nép sír, andalog,
édent táncolnak revü-angyalok,
s az álmainkban belenyikorog
millió műláb s éhség, mely korog.

Sok százezer katona menetel,
parádéz Párizs, Moszkva főterén
– s a rokkant, ez a tetű-szürke Rém,
átsántikál köztük: „Mene, Tekel!”

A hőst szeretjük: vers-gőzök kies
páráiban példánk lett, légies.
– A rokkant rothaszt, málaszt, destruál
a szebb jövőbe nyíló kapunál.

A hős felett virraszt a hála-láng,
dicsőség-naptól csókolt kék katáng.
– A rokkant láttán lázad, forr a vér.
A hős meghalt, a rokkant enni kér.

szozattv

 
 
Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf