Rozványi Vilmos: Búcsúzóra

Ady Endre! Semhogy gyáva barátod nyűgeit,
Semhogy vak volt ellened néniáit halljad,
Első legyek én, a szűz, a húszesztendős,
Ki erőm és önbizalmam gyolcsába takarlak.
Első legyek fiatal lelkek között s helyettük,
Kinek nem vagy a szűkös: - a magyar dokumentum,
De mind a világon tételesre torzult
Életen ént-váltó. Emberi monumentum.

Óh, sáfárhangos, piaci zűrzavarban
Most szabják árába a magyart s nem-magyart:
De a mi nagy szivünk máglyáin nem ég el
Csak, aki itt jót, tisztát s emberit akart.
Ady Endre! Aki ma húsz esztendős,
Az megint a golgoták kövére térül
S szívét a minden-ember szent úrvacsoráin
S nem a külön magyaron osztja ki kenyérül.

Ady Endre! Ha mi, új és hitváltott erők
Eszünk ágyásaira fogadunk őstalajnak,
Akkor lelkünk arany-októberében
Egyformán bora terem magyarnak s nem-magyarnak.
Óh, szép szüretre hulltál! Uj táblákat írnak
Az ember-hangos lankákon szerteszét
S a veled-hitű názáretiek
Vérével hiteltetik a táblák ámenét.

Ez az ifjak búcsúja, Ady Endre!
Mi szép holtodban jajokkal meg nem alázunk
S nem a magyar égen lesünk csillagnyi rést,
Hogy ott valóban holttá hallélujázzunk.
Szálazó agyak szűkös, kis csínja-bínján
Mi már nem bukunk magtalan avarrá,
Az Élet és az Ember örök szépségeit
Éljük s nem alkusszuk le: külön magyarrá.