Vörösmarty Mihály: Mikes búja, A sas

Vörösmarty Mihály:

Mikes búja

„Hányódál: tengerré lett a sok baj alattad,
Vésszé a balsors, mely űz vala fejedelem, s most
Semmi nem oly csendes, mint sírlakod a rideg éjben.
Tégedet a hajnal még alva hagy, a delelő nap
Alva talál, nyugodalmadból ragyogása nem ébreszt.
Még, melyen viharok megharcolnának időnként,
Kő sincs hamvaidon. Pusztán és jeltelenül áll
Kis halmod, s egyedül vagyok én mellette kesergőd
Hontalan agg, lét és nem lét közt ingatag árnyék.
És mi az én könnyem? Olcsó nedv tört szűnek eréből,
Régi ütődéstől mindennapos árja szememnek.
S óh egek! Óh Isten! Neked ennyire kell vala jutnod,
Hogy siratód ily sok harcmunkáidnak utána
Én legyek, oh te, kiért országnak kellene sírni.
Melynek halma föd itt, ellenség földe: nem ösmer;
Melyben alászállott híreddel előbbi szerencséd,
Árva hazád tiltott nevedet nem zengheti többé.
Vajha ne érezd ezt a súlyos földnek alatta,
S hogy fejedelmi porod nincs emlékezve, ne tudjad:
Ím élő emlék vagyok én, bú rajtam az írás,
És ha magyar tán még e gyászos földre vetődik,
Elmondom neki: „Itt nyugszik fejedelme hazádnak,
Számkivetett onnan, mert sem vala benne szabadság.”

Vörösmarty Mihály:

A sas

Fák surgárán zápor s szélvész harcolnak időnként,
    Mégis fenn a sas tartja királyi lakát.
A ki napot keres, a vésszel megvíni ne féljen,
    Vagy közlélekként tűrje, ha porba szegik.

szozattv


szozat a tiszta hang Hungarovox 11 15 23 56 os eganivanpalmeghivo 2019SZENTKORONADELUTANOK újpogányság szalonna alap 1 VIIKerecsen Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf