Gráf Kálmán: Zord idők

Kegyetlen ősz. Holdasszony méla mécse
Melengeti az elszürkült Dunát,
Míg vándorol fáradt mezőkbe tépve,
Kiszikkadt múlton s tar pusztákon át.

A meddő rög elvérzik kinn a réten,
Zokogja száz nem-lett kalász torát,
Mert adatott, hogy minden mag kiégjen
És minden érés vesszen koronát.

Babonák rőt lidérce búg az erdőn,
S a roncsolt tölgyek rendre hullanak…
Csak fönn az ormon bömböl dús-kesergőn
Kíntól veretvén egy királyi vad.

És hallga: síró síp rí a tanyákon,
Sok bölcs ivásról s víg voltról zenél,
A gazda szomjan ül a pinceháton,
S imádkozik, mert nem leszen kenyér.

Valami bő és áldott nyár a vétkünk,
Mely vért, erőt, bort tengerként adott,
Míg más gyümölcsöt, mi ős fákat téptünk,
S öles karunk ma nyűtt és lankadott.

Most rontó rémek tánca ring a dombra,
S ránk roskadott a leggyötrőbb szüret:
Az örök Prés tiporja szét a csonka,
Tövist-vajúdó szép magyar szívet.

        1919

szozattv


szozat a tiszta hang Hungarovox 11 15 23 56 os eganivanpalmeghivo 2019SZENTKORONADELUTANOK újpogányság szalonna alap 1 VIIKerecsen Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf