Mikszáth Kálmán: Veneturné vára

– A cinkotai kántor konkurense

Venetur egyszerű szegény kurta nemes ember volt a szép Háromszéken. Éppen a lencséjét fogyasztotta egy nap [vagy ötszáz esztendővel ezelőtt], mikor rákopogtatott a vendég egy kivaló* személyében.

    - Adj Isten jó napot, nemes uram.

    Fiatal utas lépett be, porral lepetten, de vidáman.

    - Fogadj Isten – szólott a gazda, – kerülj beljebb, ha fáradt vagy, pihenj meg hajlékomban, ha éhes vagy, ülj mellém a tálhoz-

    - Azt sem kérdezed, ki vagyok?

    - Mi közöm hozzá. Elég ha azt tudom, fáradt vagy-e vagy éhes?

    - Mindkettő vagyok.

    - No akkor ide izibe a tálhoz szógám. Hanem megállj csak, hová való vagy mégis?

    - Budára.

    - Hm. Nálatok megszokták trágyázni a földet, hogy jól teremjen? Nekünk amúgy is jó. Megállj hát egy kicsinyég, kiszaladok a konyhára és megtrágyázom valahogy ezt a lencsét.

    Venetur csakhamar zsírt olvasztott, füstölt kolbászt hozott le a kéményből, megöntötte zsírral s megtrágyázta kolbásszal a sovány eledelt, mielőtt a vendéget hozzá ültette volna, de bezzeg jól is laktak aztán belőle, úgy hogy alig bírt szuszogni gazda és vendég.

    A zsíros ételre bor is kellett, nosza a szolgálóját elindítá legott Venetur a kocsmába és minthogy hitele nem volt, az ünneplő mentéjét vitte a leány a hóna alatt, a másik kezében meg a kancsót.

    A kancsó visszajött tele, de a mente ott maradt. A vendég az ablakon át jól megfigyelhette ezt a szegénységet.

    Nagy, meleg barátságot ittak aztán és a vendég meghitta a gazdáját, látogassa meg nemsokára Budán. Venetur parolát adott rá.

    - Hát hol lakol ott szógám és ki után tudakozódjam?

    - A várban lakom, íródeák vagyok a királynál. Csak Pál diák után kérdezősködj.

    A székely megtartotta szavát, a jövő tavaszra elindult Budára, felkeresni Pál diákot. Könnyű volt megtalálni. A strázsán már tudták, tízen is ugrottak, hogy vezessék.

    Sok szobán keresztül hurcolták ő kelmét, míg végre az egyikben ott állott Pál diák testestől, lelkestől.

    - No szógám itt volnék – kiálta vidáman a székely nemes, – csakhogy rád akadtam.

    Pál diák leültette, nyájas szavakkal kérdezősködött a háromszéki dolgokról: hogy áll ott a világ, mint csinálnak Apor uraimék, hát a szép Damokos leány férjhez ment-e már? Iszik-e még nagyokat Kökösy uram? Megházasodott-e már Pótsa Dávid? Verekednek-e egymás közt a Mikó-fiúk?

    Addig-addig beszélgettek, hogy egyszer csak megterítettek a másik szobában s jelenteni jött egy lakáj:

    - Felséges uram, kész az ebéd.

    Venetur csodálkozva nézett szét, hogy kit szólítanak itt «Felségesnek».

    Pál diák észrevette s csakhamar kituszkolta vendégét maga előtt az ajtón az ebédlő terembe, ahol karéjban álltak a fényes öltözetű nagyurak, mélyen meghajolva a belépő diák előtt.

    - Ejnye szógám – förmedt fel Venetur – hát mi ez? – Majd zavartan, habozva tette hozzá: – Csak tán nem te vagy az izé… a király?

    Pál diák mosolygott.

    - De bizony én vagyok véletlenül.

    Venetur a fejét vakarta.

    - No még így sem jártam életemben. Ejnye, ejnye!

    Tetszett a királynak, hogy a góbé nem esik térdre mint más ember, hanem csak csodálkozik, s a csodálkozás egészen elfojtja benne az ijedelmet és hódolatot.

    Asztalhoz ültették aztán, közel a király mellé, aki váltig kínálta a legjobb ételekkel és a legfinomabb tokaji borokkal.

    Ízlett is Veneturnak minden.

    - Most pedig jön a legjava, – szólott a király az ebéd végén a főurak felé fordulva – de abból ti nem esztek, ez egészen az én Venetur barátomnak van készítve, viszonzásul a lencséért, amellyel engem oly jó szívvel megvendégelt.

    Egy görnyedő szolga cipelte a roppant tálat és oda tette a székely elé.

    Teliden tele volt arannyal. Úgy csillogtak ott a szép körmöci sárga csikók, mint a székely nemes szemei.

    - Ez a tied Venetur. Ez a lencséért van. Hanem megállj csak, majd én is megtrágyázom egy kicsit.

    Kivett a zsebéből egy marék drágakövet, gyémántot, smaragdot, keleti gyöngyöt s megszórta vele a tál tetejét.

    - Mi is zsírozzuk ám az ételeket, Venetur barátom.

    De ,űr erre a nagy kegyre csakugyan térdre borult Venetur.

    - Megállj! – folytatta a király. – Még tartozásban vagyok a mentéért, amelyet zálogba küldtél a korcsmába.

    S ezzel levette a saját drága csatos mentéjét és a Venetur nyakába akasztá.

    - No urak ti is, – intett e közben a főuraknak.

    Azok is hát Veneturhoz járultak s nehéz aranyos, ezüstös felöltőiket ráhányták, meg-megtudakolva némelyek:

    - Bírod-e még?

    - Bírom bizony, akár hazáig! – felelte a góbé boldogan.

    El is bírta, haza is vitte a sok mentét, kincset és otthon mindjárt hozzáfogott egy vár építéséhez, de biz azt már csak a felesége fejezhette aztán be, azért hívják a «Veneturné várának».

    Ez lenne székely források szerint** a Veneturné várának keletkezési története.

    A dolog feltűnően hasonlít a cinkotai kántor esetéhez. Mindegy, hátha Venturral is megtörtént? Ki tudja! De ha mind a kettő igaz, akkor ugyan nem igen volt érdemes, hogy az ember valamire való ruhát vegyen fel, ha a Mátyás udvarába ment, ahol ilyen tréfákat csinált az urak mentéivel a király.

    A Veneturné vára közel fekszik Berendhez, az oláh határszélen. Maradványai mutatják, hogy valaha rendkívül erős volt.

    Nagy események nem fűződnek hozzá. Híre nincs a történelemben. De hát egy tál lencséért bizony untig elég ennyi is.

/*/ Kivalónak hívják Székelyországban az idegent.
/**/ Orbán Balázs: Székelyföld leírása. III. köt. 124. l.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf