Vitéz Somogyváry Gyula /Gyula deák/: Új ének Szent István napján

Nem sírás most István-napi ének,
ma nem kesergünk, gyászos öltözetben.
Akik feléd most mosolyogva néznek,
erőben, hitben, ifjan, rendületlen:
ez a te néped, glóriás király!

Úgy állsz fölöttünk, mint a sziklaszál,
mely fölemelte homlokát az égig,
hogy évezredek során lásson végig,
vajjon az utunk merre kanyarog,
hogy el ne vétsük, éjben, zivatarban,
mert nehéz út ez.
                            Egyszer sziklakatlan,
majd meg hajnalló, napfényes orom,
rajta veríték s vérhullás a vám
- más nemzet százszor összerogyna tán –
de örök út!
                  S mi járjuk, magyarok
és megújulunk rajt, a szenvedésben,
száz sebünk van és nem halunk meg mégsem,
mert áll a kőszál, lépteink vigyázza:
Isten vitéze, Isten óriása
s a homloka vak-éjben is ragyog,
hisz koronázzák fénylő csillagok!

Ne sírjon most az István-napi ének!

Újjászülettünk szörnyű szenvedések
lélektisztító, kard-edző tüzébe
s oromra értünk! Megvívtunk e fényért,
megillet minket, megharcoltunk érte
s most elkiáltjuk, föl a magas égbe
s a négy égtájba:
                           - Halljad meg, világ!
Amit szemünk e fényességbe lát,
amihez István rakta meg a bástyát,
amit két karral átölel a Kárpát,
az a mi jussunk! Most és mindörökké! –

Ezerkilencszáznegyvenedik nyárban,
talpig fegyverben, zengő ifjúságban,
mikor elindul István-urunk ökle
s legendás kardja újból fölragyog,
így énekelnek harcos seregek,
így énekelnek az új magyarok!

szozattv


szozat a tiszta hang pozsonyicsata19 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf