Gyóni Géza: Szent hamvak

Állok, szabadság, ódon templomodban.
Mi benne fény volt, itt van, összehordtam.
Mártírkoporsó, vérpad benn az oltár,
Tört békócsörgés a dicsérő zsoltár;
Tépett zászlók, rúdjukról leszaggatvák,
A csonka jelszó rajt: Isten - - szabadság...
S a szent csaták elnémult orgonája:
Tört, csorba ágyúk fekszenek sorjába,
Ahogy a végső fönséges akkord,
- A zsarnokok ítélő harsonája -
Halált lehellő ajkukon fagyott...

Éjfélre jár és én magam vagyok.
A fáklyafény inogva végsőt lobban -
Állok, Szabadság, ódon templomodban.
És visszahívom tűnt korok csodáját;
A dűlő oltárt újra környülállják
Az áldozók, a rajongók, a szentek
S imádatánál az ezerszer szentnek
Halottszín arcuk vérpirosra válik,
Ahogy az esküt mormolják: Halálig!...

Izzik, forr, sír az oltáron a tűz -
Elfut a hőség, hogy szívembe tűz -
S a szentelt oltár égre kúszó lángja
Hogy belémarkol a rab éjszakába:
Hallom, hogy zúg, zsong a legszebb hozsánna,
Tört lánc csendül a szent harmóniába,
A néma ágyúk újra mennydörögnek,
Csorbult acélok cikázva zörögnek -
Szemem kigyúlad: elvonulni látok
Régi regés kort, legendás világot.
Csótáros, hódos paripák robognak,
Hallom moraját zárt kuruc soroknak -
Poros felhőben ércsarkantyú villan.
Patkók robaja lehat a poriglan.
Aranykantáros, hódos, büszke ménen,
Mint a Hadisten küldötte, kevélyen
Tekintve végig a csatatéren,
Rákóczi megjelen...

Rónán reccsenve rézdob ütődik,
Tárogatóhang búg a felhőkig,
Lobogók, fekete-pirosak, lehajolnak,
Köszöntik urát szabadult magyaroknak.
És mint a szélvész, nyargalnak nyomában,
Ahogy kiáltja: Kurucok utánam!
S zúg, zendül a szél trencséni gyepen,
Rákóczi hada repül ott sebesen, -
A vén csatakígyók tüzet ontva morognak -
Lantos viszi hírét haragos kurucoknak...

Százszor szított tűz üszke végsőt lobban.
Állok, Szabadság, sötét templomodban.
Mi benne fény volt, elhamvadt, kiégett. -
- Fáklyát elő! Én félem e sötétet.
Csak szenes üszkök, szálló, szürke hamvak,
Amik a lángok hűlt helyén maradtak
S a végtelen csönd, a fojtó, lelketlen
- Egy lidérc, mely megüli a lelkem. -
Zászlók foszlányát szellő se lebbenti,
S kik itten álltak, nincs közülök senki.
Árnyék se leng a szürke falakon,
A csonka ágyúk néznek rám vakon.
A tördelt láncok újra összeforrva...

- Hazugság! én láttam őket porba!
E holt ágyúk egy perce még dörögtek.
Robaja hallott patkóvágta rögnek.
E tépett zászlók sápadt fakó rongya
Suhogó szélben lobogott kibontva.
Hazugság! itt e néma, szürke hamvak
Hideg parazsán lángok égre csaptak -
Te nagy, hazug csönd, felelj, hova lettek
Az áldozók, a rajongók, a szentek!?

És szél sír át az ódon falakon,
Éjféli csöndben halkal zsongás támad,
- Elhaló hangja zsoltár dallamának -
S láthatlan ajk beszédét hallgatom:
»Oltár, melyhez nemzet imája forr,
Oltár, melyet minden cudar tipor,
Oltár, melyen az áldozó elég:
Magyar szabadság, a tiéd, tiéd!
És nincsen áldás, nincsen köszönet,
Mert átok fogta ezt a nemzetet,
Minthogyha vernék pokoli hatalmak:
Hogy gyújtsa, gyújtsa oltárán a lángot,
Hogy gyűjtse, gyűjtse csak a szürke hamvat.
Soha ne lássa meg - a szabadságot!
Elégett rajt az első áldozó,
És el fog égni tán az utolsó -
De addig óh csak gyűjtse, óvja óva
Szent hamvaikat egy nagy koporsóba.
Nagy koporsóba, óriás hamvvödörbe,
Ebbe a százszor árva magyar földbe -
Míg mind együtt lesz, ami lángolt, égett
Izzó keblében egy bús ezredévnek,
Véres keblében ebmardosta népnek...

És jőni fog a végső, az utolsó,
Megroppan majd a kárpáti koporsó -
És jőni fog majd szélnek zendülése,
A győzedelmes, fényes ünneplésre,
Mikor a végső fönséges akkordra
Megnyílik az ércajkú orgona,
Mikor nem lesz majd kishitű, ki féljen.
Szent hamvak üszke akkor száll a szélben.
Minden kebelbe csóvát vet egy szikra,
Hunyó parazsát égő lángra szítja:
Ami panasz volt, ujjongásra váljon,
Ami könny elfolyt, elégjen a lángon,
Mi égre sírt, a bút örömre váltsa
Rab éjszakából szebb föltámadása!«

S ím messze virrad. Fáklya kialszik.
Tárogatóban lágy zene hallszik.
Marmora parton, galatai rögbe
Kapa vágódik, éjfélbe sürögve.
Marmora parton támad sebes szél
Egy temetőről örömhírt beszél.
Kongatja félre a nagy harangot,
A magyar rónán zúgva barangol,
Hívó hang harsan fekete éjbe:
Jertek, jertek a vezér elébe!
Fekete hamvát kurucok hozzák,
Nemzeti színt ölt nagy Magyarország,
Szomorú arcán örömtűz lángol,
Szomorú arcán nincsen gyászfátyol,
Sápadt eget lángszíne bevonja:
Minthogyha nem is temetés volna,
- Föltámadásnak ünnepe volna!

                       1903

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf