Balogh István: Viharban

Verik a viharok gyenge csónakunkat,
Éj fekete felhők takarják utunkat;
Tarajos habok közt, mint az ingó nádszál,
Vergődik a lelkünk s kérése hozzád száll:
Kelj fel miközöttünk Urunk, jó Mesterünk,
Hatalmaddal tarts meg, különben elveszünk!

Durva hitetlenség verdesi hitünket,
Rád vetett szidalom sózza kenyerünket;
Keserű átokká lett a Te szent neved…
Meghalt a békesség; meghalt a szeretet,
Kelj fel miközöttünk Urunk, jó Mesterünk,
Szerető szíveddel tarts meg, mert elveszünk!

Négy-ötezer helyett milliók éheznek,
Az ínség pusztáján kenyeret keresnek;
De nem reád néznek, egymást fosztogatják,
Kicsikart falatjuk vérbe mártogatják.
Kelj fel miközöttünk Urunk, jó Mesterünk,
Irgalmas lelkeddel tarts meg, mert elveszünk!

Éhség fenyegeti kis gyermekeinket,
Édes tej helyébe nekik követ vetnek.
Ne engedd öledből kiragadni őket,
Szent igéd tejével tápláld a gyengéket.
Kelj fel miközöttünk Urunk, jó Mesterünk,
Igéd erejével tarts meg, mert elveszünk!

A borús égre tör asszonyok siralma,
Asszonybecsületük sárba van taposva.
Ráchelénál nagyobb a bánatjuk mostan,
Megölt gyermeknél is nagyobb halottjuk van.
Kelj fel miközöttünk Urunk, jó Mesterünk,
Tiszta lelked által tarts meg, mert elveszünk!

Csukló zokogással férfiak zokognak,
Nincsen könnye égő, gyötrő bánatuknak.
Mi lett a hazából? Mi lett az eszmékből?
Mi lett az eszmékért ömlő piros vérből?
Kelj fel miközöttünk Urunk, jó Mesterünk,
Hősies lelkeddel tarts meg, mert elveszünk!

Meddig járunk sárba? Meddig járunk vérbe?
Hol van a mocsárnak enyhet adó széle?
Pásztornélküli nyáj a nyers emberhorda,
Uram, tereld őket tisztító aklodba.
Kelj fel miközöttünk Urunk, jó Mesterünk,
Megváltó véreddel tarts meg, mert elveszünk!

                     1919