Fodor József: Mérték és arány

– Babits halálára –

Ah, itt állasz az ünnepélyesség arany
Koronájában, ősz! Hogy ne lássék, hogy a levél
Eltűnik, s feketén kavargó szél lopja ki
A természet dús ékszertárából, ami volt.

Mostoha és galád sors! Elpusztul a dús,
S mint vén, hűlt templomok oltárkővel,
A hegyek meddő-szomorúan fehérlenek, –
Óh, fénylés, dal, öröm, elmúlt az ünneped!

Fekete, üres világ! Mi benne értelem,
Ha mint az árnyék, elköltözik a Szép,
Béke, öröm, remény elszáll a holtak után,
A fáklyás hit az élet éktelenségei közt
Lehull, s örök éj elragadja a nemest,
És hogy rejtő sötétben öldököljön az
Ártás, s az árva szellemnek ne legyen
Kiáltó szája: setteng a Rém,
S mint másként el nem ért küzdőt, orv, buta nyíl –
– Kiknek szava, vagy csöndje tiltó fellebbezés: –
Egymás után oltja a nagyokat el.

Ki most elvonult, mint szárnyas, nagy rengeteg,
Madarak, zenekarok egész kíséretével haladt,
Az észnek minden vártáiról kihullt vele az őr,
Tudomány, dal, mérték, nyelv és bölcselő ész –
A szellem teljes tábora ment vele, hogy elvonult!

Ne nézzük az embernek gyarlóbb perceit,
Itten megtántorgat és izzaszt az Anyag,
Értetlenség, kór, lázas és gonosz napok,
Az óriás hegynek is árnyéka dől –
De itt van, ím, árny-ál-mást nem mutatva, egyenesen
Hegy-fényoszlopa, hogy a halál dele rásütött.
Erős szelleme megszállta mind az ormokat,
Szeme töprengő lángja előtt megnyílt a világ.

Látták árnyát arany nyelv-tárnák rejtett cölöpjei,
S hol az Álom ittasan pihen őrző griffjei közt,
Ő kivonta otthonukból a ritka kincseket,
Kezében a magyar nyelv tündökölve zenélt,
Rokon lánggal idevonta messzi nagyok táborát,
Szellemünk a nagy Világ-mérték csúcsain lebegett,
Honunk vele a Nagy Fény egyik őrhelye volt,
Agyunk, nyelvünk a Minden hű nyelve, eszmélete,
Gondolat, vers, zene vallotta nagy urául Babitsot –
Óh, nyomorúság! most ez a fény is földbe szállt!

Ki tőled távol éltem, s az ádáz napokon
Nem egyszer bús zokra hevített a földi láz,
Ha tudnád, mint láttam kísérteti rangodat,
Míg boldog-leletű szavaid lestem, tetsző-irigyen,
Tartásodat, mely az Igény volt, magas Arány,
Példád előtt z olcsó szó szégyenbe hullt,
Minden ín, nyelv, feszült a nemes versenyen –
Jaj nekünk, a szellem sarkpontja összetört.

Nagy szellem, ki látod már Shelleyt és Aranyt,
A halál nagy, örökös rangjával üdvözült,
Nézz nyomorúságos vak napjainkra le,
Elnyeltek bennünket az átkok, háborúk,
Életünk vad, gazdátlan, bús sivatag,
Tehetetlenség kényszerén fojtva néma a toll,
S már új arányt hozva feszült a kicsiség,
S nincs a Tekintély, kinek csöndje is lapulni int, –
A Torony lehullt, kivontad őr-szellemed!

Kietlen kor! A nap csak kísérteni jár,
Halált hozó gyilkolás kóborol a mezőn,
Jeges döbbenet lapjai szívünk felett,
Rémség-vette szemünkben bús és zűrzavar,
S gyámoltalan keresőn nincs hová kérdenünk,
Mert az Isten elvonta már a csillagot,
Ki fény volt a homályban, mind elhagyott.

szozattv


szozat a tiszta hang vers2020a A3 wass albert est plakat Könyvbemutató 12 112019SZENTKORONA attila20191214 23 56 os eganivanpalmeghivo 2019SZENTKORONADELUTANOK újpogányság szalonna alap 1 VIIKerecsen Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf