BLANÁR BÉLA dr.: Rákóczi két kassai útja

   Nem tettekre buzdító, lelkesítő lantos, a múltak megtörtént eseményeit, igaz dolgokat elmesélő krónikás vagyok: Nagyságos fejedelmünknek két kassai utazásáról szólok.

   Az egyik utazásának ideje az Úr 1707. esztendeje, karácsony havának 5. napja.

   Az Úr 1707. esztendeje.

   A Kárpátok alján, a Tisza mentén összegyűlt pórhadhoz, Esze Tamás harcosaihoz, akik először lobogtatták a Száz Máriás „Pro libertate” hófehér Rákóczi zászlókat, csatlakoztak immár a nemesi rendek, sőt a főurak is.

   A „recrudescunt vulnera” fölrázott, tettre serkentett mindenkit, „fölvéreztek az ország sebei”, önmagam érezte mindenki.

   Meghódoltak az erős császári őrséggel megszállott városok is, – a vallás- és nemzeti szabadság ősi vára, a császári hadsereg által Montecuccoli tábornok vezérlete alatt majd egy egész esztendeig védett Kassa is megnyitotta kapuit 1704. okt. 20-án Rákóczi vezére, Forgách Simon előtt.

   A vallásért s a nemzeti szabadságért, az emberi jogokért és emberi megélhetésért, szóval a szabadságért, „pro libertate” kibontott zászlók egyesítették a Tisza-menti magyart, a fehérhegyi szlovákot, a kárpátaljai ruszint s egy sorban harcolt Esze Tamás jobbágyhada a nemes rendekkel, a Bercsényi, Eszterházy és a Károlyiakkal.

Kiontatom vérem apámért, anyámért,
Megöletem magam szép gyűrűs mátkámért,
Meghalok én még ma magyar nemzetemért.

   A zászlók alatt harcolók dala – a vallását, emberi mivoltát, családi tűzhelyét, magyarságát védte a kuruc.

   A harc változó szerencsével immár négy éve tart.

   A szécsényi országgyűlés után, ahol a szövetséges rendek fejedelmükké választották Rákóczit, Rabutin császári tábornok elől Erdélyből, Kolozsvárról, Nagyváradon, Csongrád, Szentes, Szolnok, Mezőkövesd, Miskolcon át, a nép – megszámlálhatatlan ezerek – otthagyták házikójukat, tűzhelyüket s a hosszú vonalon puszta sivatag lett száz mérföldnyire a Tisza mindkét partja, fel egész Kassáig s maga Rabutin írja, hogy „három hónapig tartó mente közben élő lelket nem talált a lakosságból.”

   Kassát 1706. október elsején vette ostrom alá.

   Kassa akkoriban hármas fallal körített erős vár volt, amelyet Rákóczi az 1705. év folyamán francia mérnökeivel újabb védőművekkel bővített és megerősített. A hármas falon felül védte a város alsó kapujánál – a mai Forgách-patak környékén a II. Rákóczi György özvegye, Báthory Zsófia által fia, I. Rákóczi Ferenc fejváltságáért fizetett 200.000 aranyforintból emelt fellegvár – továbbá a felső kapunál 2 s az alsó kapunál 2 ágyútelep, a középső malom előtt a néma váracs, – továbbá 3 fokvár, a Bethlen, Moskovics és Vass nevezetű s 3 védgát, helyőrsége 4000 főre tehető, de a polgárok is a céhek szerint fegyver alatt védték a várfalakat.

   Lakosai virágzó ipart és kereskedést folytattak. A hegyaljai borkereskedés kizárólag a kezükön volt, ötvösművészetük világhírű, Bocskai hajdúinak a külvárosokban való letelepedésével megszaporodtak. Bocskai, Bethlen és a Rákócziak székhelye s az Erdélyhez csatolt magyarországi vármegyék fővárosa.

   Főbírája és 12 tagból álló tanácsa útján önállóan intézi összes ügyeit s ítél élet és halál felett.

   Bírái ez időben Vass Gáspár, Lukácsik György, Győry Ferenc, Szentmártonyi Imre, Vancsay István. De él még a Caraffa által Eperjesen kivégzett Feja Dávid főbíró emléke is.

   Rabutin 1706. okt. 1-án elpusztította a külvárosokat s lövetni kezdte a várost, különösen Forgách bástyáját. Három ízben rendelt el általános rohamot, de a védőrség a város polgáraival, akik céheik szerint csoportosulva fegyver alatt védték a várfalakat, együttesen, mindannyiszor visszaverte, úgy hogy nagy veszteségei miatt kénytelen volt okt. 13-án az ostromot abbahagyni s elvonulni.

   A város polgárainak hősies magatartását Rákóczi külön kiemeli és személyesen köszöni meg.

   1707. december 5-én országos ülést hirdetett Kassára Rákóczi, s ünnepélyes fogadására a várőrség, a városi hatóság, a céhek s Kassa minden lakosa teljes szívvel készült.

   Szalánc felől érkezett a fejedelem szép török lován. Kíséretében a huszárság, Czelder Orbán hajdúi, az udvari talpasok, Lucsánszky karabélyosai, Bercsényi testőrző dragonyosai s körülte a nemes úrfiak.

   S amerre ment, az út mentén, az út mindkét oldalán a nép végtelen tömege, mind látni óhajtja, üdvözölni kívánja szeretett vezérét, nagyságos fejedelmét.

   A vár kapujánál a főbíró s a tanács fejezik ki hódolatukat, a városban – az egykorú leírások szerint – telve minden ablak, sőt a házak tetején szorong a nép, az utcákon céhekben tömörülve, zászlóik alatt a polgárok s egy állandó kiáltás, állandó üvöltés száll az ég felé: Vivat Rákóczi!

   S a fejedelem a hódolat s végtelen öröm közepette leszáll lováról s első útja a székesegyházba, a kassai dómba vezet, ahol míg kívülről behangzik a föl-fölharsanó „Vivat Rákóczi!”, mélyen leborul a Mindenható oltára előtt, itt találja meg lelke nyugalmát s talán érzi, hogy évszázadok múltán itt találja meg porhüvelye is a pihenést.

   Ez az egyik utazás.

   A másik kétszáz évvel később, 1906. október hó 28–29-ének éjjelén esett meg.

   Közben 200 év telt el, a szenvedések, bú, nyomorúság és siralom, hazafiúi lelkesedés, életfelajánlás, munka és siker 200 esztendeje.

   A majtényi síkon elbúcsúzott a kuruc fegyverétől s igen sok hazájától is, „Sivít a szél Késmárk felett, édes hazám, Isten veled.” S zöld erdő árnyékát, csizmájuk nyomát hóval fújta be a tél.

   Lengyel- és franciaországi bujdosás, majd Rodostó s a konstantinápolyi Saint Benott-zárda.

   S az országban elhagyták Rákóczit a főurak, majd a rendek, megalkották az 1715. évi XLIX. törvénycikket, amellyel hazaárulónak nyilvánították Rákóczit és bujdosó társait s elhagyta – de nem, a nép nem hagyta el soha.

   A tiszamenti magyar, a nyitrai, trencséni szlovák, a kárpátalji ruszin szívébe zárta, szívében őrizte a nagyságos fejedelmet s régen a Saint Benoit-sírbolt lakója volt, mikor csillagtalan sötét éjben, mikor zúgott a tél fergetege, ha a Verchovinán, a Kárpátok alján, avagy Kassa szalmafödeles külvárosi viskóin megcsörrent egy-egy ablak, nagyot dobbant a szív, óvatosan nyitották az ajtót, hátha Rákóczi az. Rákóczi, aki kibontja a Szűz Máriás hófehér zászlókat, „pro libertate” s kiszabadítja őket az elviselhetetlen nyomorból, a végtelen kétségbeesésből.

   1848-ig Rákóczi szellem éltette a magyart, az óvta meg az elmerüléstől, 1848-ban új harcos szava rázta fel a nemzetet, de a lélek Rákóczi lelke volt s a kassai 9-ik vörössipkások a kurucok egyenes utódai.

   Kétszáz év telet el, amikor a törvényhozás az 1906. okt. 24-én szentesített, okt. 27-én kihirdetett XX. számú törvénnyel eltörölte az 1715. évi XLIX. t.-cikket s elrendelte, hogy II. Rákóczi Ferenc s bujdosó társainak tetemei hazaszállíttatván, országos küldöttségek által ünnepélyesen a kassai székesegyházban tétessenek örök nyugalomra.

   Az Orsovára kiszállt országos bizottság az országgyűlés, a kormány, a Rákóczi-vármegyék és Kassa törvényhatósága, mint egyik Rákóczi-vármegye kiküldötteiből állott.

   Kassa törvényhatóságát Horváth Balázs prem. rendű kanonok, főgimn. igazgató, törv. biz. tag, Kossuth Lajos városi tanácsnok s a város tisztb. tiszti főügyésze s törv. biz. tagja – én – képviselték.

   Budapestről 1906. okt. 26-án este indult el az országos küldöttség s 27-én reggel vette át a dicső hamvakat Orsován.

   Rákóczi vármegyéinek és Kassa városának kiküldöttei emelték le a vasútállomáson a sarkophangot, vitték az emelvényre s adták a díszőrséget.

   Amikor a hazai földre ért a fejedelem fölhangzott a lugosi dalárfa éneke:

A nagy világon e kívül, nincsen számodra hely,
Áldjon vagy verjen sors keze, itt élned, halnod kell.

   – és szem nem maradt könny nélkül.

   Az első díszőrséget a Rákóczi-vármegyék alispánjai, köztük mint első, Sárosmegye alispánja, Tahy József, Kassa város kiküldötte: Blanár Béla dr. adták.

   Ezután jött Lugos, Temesvár, Szeged, Kecskemét, mindegyik a nemzeti lelkesedés teljes hevével hódolt a fejedelemnek, aki 1906. október 28-án reggel Budapestre ért.

   Budapesten a Keleti-pályaudvartól a Bazilikáig kísértük százezrekre menő tömeg, könnyező sokaság közepette.

   Az útnak, amelyen vonultunk – a Kerepesi-útnak – ettől a naptól Rákóczi-út a neve.

   Kassai útja 1906. október 28-án este 7 órakor kezdődött. A különvonaton Hadik János gróf belügyi államtitkár vezetésével három államtitkár, Kassa város és a Rákóczi-vármegyék kiküldöttei, összesen huszonöten voltak állandó szolgálattéteire kivezényelve. Útirány: Budapest, Miskolc, Sátoraljaújhely, Szalánc, Kassa.

   Csöndes, borongós, enyhe őszi est volt. A pálya mentén máglyák, Pest-, Heves- és Borsod-megyékben szalmából, Zemplénben és Abaújban a hegycsúcsokon fahasábokból. Minden falu harangja imára szólott, messze-messze elhangzott szavuk a csöndes éjben s hirdette, hogy „Rákóczi jön” s a sín mindkét oldalán, Budapesttől Kassáig, a föld népének végtelen tömege, levett föveggel üdvözölte a teljes fényben – villanyfényben – székvárosa felé törekvő fejedelmet, levett föveggel és imádkozva, áldást, segélyt kérve az Egek Urától a sokat szenvedett édes Hazára.

   Minden állomáson hódolás a nagyságos fejedelem előtt, a szolgálatot teljesítő díszőrség felvonulása, – Miskolcon, Sátoraljaújhelyen nagy ünnepségek az éjszakában. Felbúg a tárogató, amott a diósgyőri, itt az államvasúti munkásdalárda ajkán felhangzik a Rákóczi-nóta. Felejthetetlen, tündéri szép s mégis oly fájó, oly szívsajdító éjszaka volt. Borsi üdvözli szülöttét, a volt Rákóczi várak: Sárospatak, Regécke, Bodóvára, Nagyszalánc kivilágítva.

   Abaúj-vármegye határán Puky Endre alispán és Takács Menyhért dr. jászóvári prépost-prelátus fogadják a fejedelmet, a város határában fölszáll a városi tanács, hogy hódolatát fejezze ki s jelentse, hogy Kassa várja a nagyságos fejedelmet.

   Kassának a kétszáz év alatt leomlottak bástyái, betömve a sáncok, de még most is erős vár, – vára a kultúrának – erődei az iskolák, sáncai műveltsége, lakosainak szorgalma és takarékossága, – élén Édes Ödön, a polgármester.

   1906. október 29-ének reggeli ½ 6 órája s Kassán vagyunk.

   Kassa küldöttei megteszik jelentésüket s ők, valamint a Rákóczi-vármegyék alispánjai elhelyezik a sarkophagokat az emelvényeken, a városi tisztikar adja a díszőrséget.

   Rákóczi megérkezett.

   Végtelen tömeg, lovasbandériumok, főúri pompa s a polgárok lelkesedése között útja a székesegyházba vezet.

   S azóta itt él közöttünk.

   Él, mert Rákóczi élő erő, amely pórt és főurat, magyart, szlovákot és ruszint, katolikust és protestánst egyesített, – élő erő, amelyből másfél századon át merítette hitét és reménységét a magyar nemzet.

   Nagyságos Fejedelmünk, hited, honszereteted, emberi erényeid, önfeláldozásod álljanak előttünk példaképpen s fejezzük ki előtted hódolatunkat azzal a szóval, amellyel annak idején s a harcok mezején fogadtak híveid: Vivat Rákóczi.

Írta és a kassai Rákóczi-ünnepen elmondotta: BLANÁR BÉLA dr.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf