Jékely Zoltán: Vasvári Pál nyomában

Melynek tükrét kis, serkedő bajusz
csókolta s törte szürketollú sapka,
most, hogy martjáról föléje hajolsz,
ejts három könnyet a futó patakba.
Itt mentek ők el, ez a keskeny út
porzott alattuk; hűvös alkonyat volt;
fejük fölé vereslő ég borult,
sziklák odvában fent kőszáli sas szólt.
A hegytetőn bozontos alakok
ólálkodtak sötét lombbal befedve,
szemük, mint a sasé, úgy villogott
s összemorogtak néha, mint a medve.
De ők csak mentek árkon-bokron át,
lépésüket – gondolták – Isten óvja,
s vezérli a szabadság bajnokát –
A hegy kék, mint Attila koporsója.

*

„Előttünk zúg a rengeteg sötét,
nyomunkban a halál futára vágtat;
szegény hazánkat meglátjuk-e még,
a lányokat, apánkat és anyánkat –?
Milyen jó volna, majd, ha jön a béke
itt őgyelegni, mint kutyás vadász,
ezen a szép, elátkozott vidéken;
vagy hosszú bottal, mint szelíd halász!
Hanyattfekvést szundítani a fűben,
kiásni egy-két serdülő fenyőt,
s mindenről írni majd a Honderűben,
olyat, hogy sírva olvassák a nők.
– A nők, a nők! az édesek, a drágák!
Megpörkölődött hosszú hajatok;
Köröskörül les százezer halál ránk
s szívünkre már alkusznak a sasok.
– De hűlt szemmel is rád nézünk mi vissza,
Szabadság, ó te könnyből szűrt szivárvány!
S vérünket szűz-adójaként felissza
a Történelem, a Hétfejű Sárkány.”

szozattv


szozat a tiszta hang pozsonyicsata19 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf