Szombati-Szabó István: Lázítás a békére

Atyámfiai: Emberek!

A világ farizeusai
Itt s ott s mindenütt hangosan
Szavalják a világ fülébe:
Nem akarjuk, hogy háború legyen!

Vigyázzatok hát: ismét háború lesz.

Atyámfiai: emberek,
Nem érzitek kesernye füstjén:
Mit sütnek a halál-szakácsok?

Atyámfiai: Emberek!
Én lázadásra lázítalak:
Jertek: öljük meg a Halált!

Atyámfiai: Emberek!

Az életért százat se lépnék.
De nagyon haláltól se félek.
Én gyáva sem vagyok.
De hős lenni sem akarok.
Elég volt.
És én nem megyek.
Ne menj te sem, ne menjen senki,
Hogy éhen vesszen a Halál.
És átkozott legyen, ki küld.
És átkozott, ki ráuszít.
S átkozott, ki sátán-igékkel
Még magasztalja a Halált.

Atyámfiai: Emberek!
Harsanjon ajkunkon az Élet!
Hirdessük a Halál halálát,
Mert immár élni akarunk
És nem leszünk halálfiak.
Mi a halál álbíboránál
Inkább akarjuk az életbíbort.
S ha már az élet úgysem élet:
Haljunk meg épen, szépen,
Asszonysiratta kispolgári módon,
Párnás ágyban, vagy karosszékben
És gyermekekkel körülálltan,
Fűrész mellett, vetett barázdán,
Falon, műhelyben, íróasztalon…

Atyámfiai: Emberek!
Pax vobiscum.
Békesség veletek.
A koporsók deszkáiból
Kis bölcsőket csináljatok.
Békéljetek és imádkozzatok:
A földön békesség legyen
S jóakarat az emberekhez.