Mikszáth Kálmán: A markomannok vára

Ez Nyitra. A legrégibb vár, mely Nitrava, Nitrevo néven már Augustus római császár idejében említve van s a markomannok és quadok birtokába jutván, nevezetes várerőd [Vurum] volt.
Árpád már úgy találta készen a nyitrai várat. Szent István pláne lakott is benne. Itt volt elzárva később unokája Vazul s itt történt a hajmeresztő bűntény.
Egy nap megérkezett Sebő, a Gizella királyné küldöttje, annak gyűrűjével.
Azonnal bebocsáttatást nyert a várba s a gyűrűnek engedelmeskedének az alantas közelegek.
A rab herceget előhozatta Sebő:
- Ártalmatlanná kell hogy tegyelek.
- Tehát megölsz? – kérdé a herceg.
- Nem; csak vakká és siketté teszlek.
Szemeit kiszúrta s füleibe forró ólmot öntött. (Ilyen kegyetlen ötletekkel csinálták valamikor a magyar politikát.)
Lakott ekkor a várban egy Fulgentius nevű barát, aki a rémtett láttára a következő jövendölésre fakadt:
- Két szeme volt a hercegnek, két fényes nap. Ezt a két fényes napot kiszúrták. Az Isten napja két napon kikerül benneteket gyámoltalan nyitraiak, akik ezt megengedtétek.
És hosszú századokig szállt ajakról ajakra a jóslat, hogy valamikor a nap kétszer egymásután nem fog világítani Nyitrán.
S lőn csakugyan sok száz év múlva, 1748-ban augusztus 20-án és 21-én, amint azt Hahóthy János városi jegyző leírja hivatalos protocollumában, hogy sáskák jövének Nyitrára, ami különös tünemény vala.
«Nagy lárma esett a városban, nem tudván mire vélni, Ürmény felől az erdő felett, mint egy némelyek ködnek, némelyek füstnek, némelyek pornak vélték lenni, kinek hossza és szélessége nem látszott s ez hirtelen süvítve-zúgva beérkezett. Népeknek sokaságai nyakra-főre a Csermény
szőlőhegyre futottak, sírással, rémüléssel, kiáltozásaikkal. A városban kiváltképpen csöngetés, lövöldözés, dobolás, a várbeli mozsarak pattogása és a harangok szomorú zöngése miatt már a szó sem hallatszott, a szép, fényes, tiszta időben sáskák egész nap tartó elvonulása annyira beborította az
eget, napnak az ő fényét elfogván, hogy éji sötétség borult Nyitrára stb.»
Ugyanígy történt ez másnap is, mikor az egész város lakossága és kétszáz diák volt talpon, hogy a sáskák elvonuló özönének a davarcsányi erdőben és az emőkei réteken való leszállását megakadályozzák. «Akkoron is fáklyákat kellett égetni egész nap, hogy az emberek lássanak és
foglalkozhassanak.»
Nyitra vára, kivált az Árpádkori királyok alatt, nevezetes hadipont volt.
Salamon is ezt próbálta először megvívni a IV. Henrik segítségével, trónját visszafoglalni vágyván, de Bátor Opos hősiessége megtartá Nyitrát s Henrik császár elkedvetlenedve mondá Salamonnak:
- Ha ily elleneid vannak, hidd el, országodat többé vissza nem hódítod.
A nyitrai vár hova-tovább mind erősebb hírbe jutott. Nem tudták azt még a tatárok se bevenni IV. Béla idejében.
Nem bírta más elfoglalni, csak a hatalmas Csák Máté 1311-ben, az is hosszú ostrom után. Ő kegyelme kemény kezű ember volt. Nem sokat törődött a királlyal és a papokkal. Bevonulván a várba, a nyitrai püspököt, III. Jánost, láncra verette, a szent Szóvád és Benedek ezüst koporsóit lefoglalta:
«Ezekből jó lesz pénzt veretni», a szentek tetemeit ellenben széthányatta: «Ezeket semmire sem használhatom». A kalocsai püspöki zsinat ugyan egyházi átok alá vetette ezekért, de az átok nem igen ártott neki: egész haláláig ura volt a nyitrai várnak s élvezte roppant hatalmát.
Itt lakott 1471-ben a «pünkösdi király» is, Kázmér, a lengyel király II. Kázmér fia, akit Vitéz János esztergomi érsek hozott be a magyar trónt elfoglalni, amelyben akkor nem kisebb ember ült, mint Hunyadi Mátyás.
Húszezer harcossal vonult be a szelíd, gyermeteg Kázmér a nyitrai várba s ott várta be: mi lesz?
Hát az lett, hogy az igazi király ott termett sebesen s mikor Kázmér a követeit küldé eléje egyezkedni, nevetve mondá:
- Egyezkedni akar? Hát jól van, kössük meg a békét.
- Milyen feltételekre hajlandó királyi nagyságod? – kérdé a Kázmér követ.
- Egy nagy engedményt teszek neki. De csak egyetlen egyet.
- S mi volna az?
- Hogy szabadon haza viheti az irháját.
A boldogtalan Kázmér nem okoskodott sokáig. Húszezer katonával jött, hatszázzal nagy szomorúan haza bandukolt.