Istvánffy Miklós: Szent Medárd
Hogyha fellegekből nem hullana olykor a zápor,
akkor a nap sugarán egyre csak égne a föld,
veszne a drága kalász a tüzes, vad nyári hevektől:
Így a paraszt essőt félve, remegve remél;
várja Medárd napját: Megered majd fentrül az áldás
és a kiszikkadt rét újra virul, felüdül.
Dúsan a sárga kalászt hogy kapja kaszája elébe,
földművelő ajkán zendül esengve a dal.
Hozza ajándékát bőven, szentelve Medárdnak
mindvalahányszor e nap víg örömére derül.
Bécs, 1565. június 8.