Istvánffy Miklós: Szent Medárd

Hogyha fellegekből nem hullana olykor a zápor,
       akkor a nap sugarán egyre csak égne a föld,
veszne a drága kalász a tüzes, vad nyári hevektől:
       Így a paraszt essőt félve, remegve remél;
várja Medárd napját: Megered majd fentrül az áldás
       és a kiszikkadt rét újra virul, felüdül.
Dúsan a sárga kalászt hogy kapja kaszája elébe,
       földművelő ajkán zendül esengve a dal.
Hozza ajándékát bőven, szentelve Medárdnak
       mindvalahányszor e nap víg örömére derül.     

                            Bécs, 1565. június 8.