Rajka Teréz: Pünkösd

Hasad már a hajnal, pirul az ég alja,
Ébredez a reggel, nevelkedik zaja;
Fű, fa, virág, hegy, völgy, búcsút vesz az éjtől;
Reszket örömében, a közelgő kéjtől…
Megjelen az égen a föld vőlegénye,
Ünnepi pompában ragyog arany fénye,
Hevesen köszönti a viruló mátkát,
Midőn elfogadja vőlegénye csókját:
Gyönyör kellemétől derül a föld arca,
Leírhatlan bűbáj özönlik el rajta.
Nyíló virágból van ékes koronája;
Talán tündér hinte gyémánt-gyöngyöt rája? –
Talán csillagokból Isten keze varrta? –
Oly tündöklő, oly szép a nászruha rajta.
Az idő, – hisz apja, – úgy örül felette;
Rejtegetett kincsét mind szem elé tette,
S hogy legyen még bájlóbb, gyermekére rakja: –
Hiszen ma ünnep van, – piros pünkösd napja.

Te szegény falucska jó egyszerű népe,
Te a szent természet mocsoktalan képe.
Reátok is virradt e nagy ünnep napja;
Szent lelkét az Isten ma nektek is adja.
Nem aranyos könyvből, bársonyban, selyemben,
Folyamodtok éghez ez ünnepi csendben;
Nem ékítve cifrán, nem aranyos könyvből,
De imádva buzgón, jámbor igaz szívből,
Hétköznapi zajgás nem töri a csendet,
Szitok, helytelen szó, nem bontja a rendet.
Minden olyan vidám, elégedett, tiszta,
Meszelve a házfal, seperve az utca.
Mint zöldellő sátor lombozatos gallyal,
Fölékítve szépen, jászol, kapu, udvar,
Pihen ember, állat, nem dolgozik senki,
Amott a madár is dicséretét zengi;
Félbemaradt fészkét majd ezután rakja;
Hiszen ma ünnep van, – piros pünkösd napja.

Két toronynak kondul hallgató harangja,
Béhatol a szívbe csengő édes hangja;
Béhatol a szívbe, bűnbánatra költi,
Ifja, véne keblét áhítattal tölti.
Sorba mennek szépen, kicsinyje és nagyja;
Nem is kell most várni a jó öreg papra:
Ott ül szokott helyén a nagy kapcsos könyvvel,
Tisztelettel néz rá, s köszön minden ember.
Kis tanulók serge zeng az orgonával;
Könyörög a lelkész, aztán mond beszédet:
Az Úrasztalához szólítja a népet,
Serdülő legénykék, szende ifjú lánykák,
Járulnak előre, egymás kezét fogják;
Égi ihletéssel úgy el vannak telve:
Tiszta kebleikbe szállott az Úr lelke.
Szentelt kenyér s borból, most először vesznek,
Most a nagy apostol híveivé lesznek.
Fölöttük az áldás, ezer zsolozsma hangja;
Hiszen ma ünnep van, – piros pünkösd napja.

Zöld bársonyos réten, tarka-barka tábor,
Csinálja a trónust, puha fűből, fából;
Füzérekkel dúsan köröskörül rakja,
Kert, mező, virágit mind e célra adja.
Mindnyája oly vidám, mint a tavasz képe,
Melynek ki van tárva megragadó éke.
A mennyezet oly tág, oly fénylő felette,
Szélét a napsugár arany rojtba szegte.
Festőileg állnak a trón körül rendbe;
Ah mily boldog lesz az, ki ma ülhet benne! –
Gondolja úgy titkon minden legény, lányka;
S magát már előre a trónuson látja.
Kezdődik a játék, nevetközés, tréfa.
Fölharsan a síró, majd víg magyar nóta.
Királyt és királynét választanak végre,
S viszik nagy pompával a királyi székbe.
Oly gyönyörű egy pár, s mind a kettő mátka;
Szívet fűzött szívhez Ámor rózsa-lánca,
Fejükre az áldást a pap holnap adja:
Hisz holnap is ünnep, – piros pünkösd napja.

szozattv


szozat a tiszta hang dedik2019 POLGI könyvbemutató 2019 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf