Balázs Ferenc: Álom ízével szájamban

Éjfélkor fölébredtem
Álom ízével szájamban.
Emlékeztem egy kisleányra,
Aki most az enyém lehetne.
Magyar. Társszeretője Erdélynek.
Ady-verseket olvastunk együtt,
Sohsem engedte, hogy megcsókoljam
Nem a száját, a lelkét kerestem;
Kislány, tizennégyéves.
Hitte s nem hitte, mint én,
Hogy egyszer körüljárom a világot
S visszatérek.

Hozzá, talán hozzá, talán;
De Erdélyhez bizonyosan.
Neki nem kellett magyarázom,
Bizonykodnom és esküdöznöm,
Ő tudta halálosan, mint én,
Hogy nekünk ez a föld a minden,
Itt még az is jó, ha gyűlölnek.

Éjfél után…
Hát visszatértem!
De asszonyt mást hoztam magammal,
Észak leányát, aki
Maga arcával fordul a világ felé,
Sugározza az élet minden erejét.
Tökéletes, teljes, hív, szerető.

De jaj, tudom én azt, tudom,
Talán most is és mindig
Éjfélkor éjfél után,
Erdéllyel egyedül virrasztok.
Ő egy más országról álmodik.