Bíróné Váró Éva: Vallomás

Valaki nemrég azt mondta nekem:
/síkságról hozta hozzánk a vonat/
„A hegyeket? Ó hogy ne, szeretem –
de valahogy úgy érzem magamat,
hogy mindjárt-mindjárt reám omlanak.
Félek tőlük. Beléjük ütközöm.
Nem engednek látni se szabadon
és csupa kérdést morog a patak:
mi lehet túl a sziklás falakon?”…

Engem kifelé hozott a vonat,
síkság felé a Királyhágón át.
Jégcsipkét hordott minden házikó,
minden szikla új hópehely-ruhát.
Először életemben jöttem úgy,
hogy nem várt határ Nagyváradon túl
s szólhattam hegyekhez és jóbarátokhoz
hangosan, emelt fővel – magyarul.

És akkor – akkor túlcsordult szívem
és forró vérrel kezdett zsongani…
/Sokat beszélni erről nem szabad,
de néha – néha ki kell mondani/:

Szeretlek Erdély! Egy vagyok veled!
A hegyeid, – óriás katonák –
őrökként állnak a fejem felett.
Minden szikláddal bizony egy vagyok
s nem titkos kérdést, de komor igent
morognak a habruhás patakok:
„Igen: ott túl Isten s a végzet áll –
ott némaság és könny és vér vagyon –
s kettétört szív vérzőbbik fele –
ez vagyon túl a sziklafalakon…”

Ó Erdély, hogyne érteném szavad!
Hisz némaságodat is megértettem,
mikor beszélned sem volt még szabad.

Te vagy nekem a kezdet és a vég
s a kettő között minden ami van.
Friss vetésedet figyeli apám;
földedből épít várat a fiam;
édesanyám,. ő régen egy veled,
fű, fa és virág szelíd teste már;
a kicsi lányom szemében a fény
erdélyi fény: havasi napsugár;
az uram lelke egy lélek veled.
Látom szemében égő lármafád;
rajtad keresztül fogja kezemet
a tanítóm, a drága jóbarát…

Szeretlek Téged! Mindenem te vagy!
Most megvallottam Erdély földje, lásd…
Fogadd szívesen lelkem jobbfeje
e különös szerelmi vallomást!

szozattv


szozat a tiszta hang pozsonyicsata19 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf