Szabó Jenő: Nem tudok elmenni…
Elmentem volna én is innen,
Ahol a szívem annyit vesztett,
Hol temetés volt, úgy fáj minden,
Mi a halottra emlékeztet!
De a Nagy Sándor-bérc havát,
Szent Anna égnéző tavát,
Kakukkos erdők méla csendjét,
Hol holt századok árnya leng még:
A völgyet, hol csillog a Kászon,
Mint könnyhullás nagy, égi gyászon,
Nem bírtam idehagyni!…
Elmentem volna én is innen,
Ahol a szívem annyit vesztett,
De úgy marasztott, úgy kért minden,
A vén fenyők is sírni kezdtek,
S a bujdosó szelek jaját,
A rengetegnek sóhaját,
Hol pihenő vad talpra szökve
Neszel a búgó háncstülökre;
E kedves, ismerős világot,
Ahol dal ébreszt gyöngyvirágot,
Virágnyomon szellők topognak
S piros búbos harkály kopogtat,
Nem bírtam idehagyni!…
Elmentem volna én is innen,
Ahol a szívem annyit vesztett!
Örök bánat sír könnyeimben
S nehéznek érzem a keresztet.
De azt a sírt, a szent rögöt,
Mely hajnalt vár az éj mögött,
A szálló dalt a templomokból,
A gyászt, mely örök hitet ápol,
Osztályomat a Golgotából
Nem bírtam idehagyni!…
1921