Elek Alfréd: Most…

Most minden vers csak félszeg lendület
A karhoz képest, mely lesújt haraggal:
Nem írhatod le bús, szegény szavakkal
A dalt, mely zúg a vak világ felett.

S mit érnek égbe nyúló pátoszok!
Ki hallgat meg most érzelmes zenéket?
Te – csak te vagy, atomja az egésznek:
Zengőbb a húr, mely milljókban zokog.

A költő lantja most némuljon el:
Ütemre szabdalt, halk és lágy dalokra
A nép, mely vérzik, most úgy sem figyel.

S ha nem kavarog már a vén világ:
Csendüljenek fel búsan, andalogva
Síró hegedűk, zengő citerák.