Vértesy Gyula: Szomorú hajnalhasadás
Nem hasadt a hajnal
Vérbársony arannyal –
Tele van, tele van
Még éjjeli jajjal
Az egész mindenség.
Bakacsinba fordult
Szabadsághajnalunk.
Zokogóra vált a
Forradalmi dalunk.
Sír az egész ország!
Nyüzsög az idegen
Magyar rögök mentén.
Könny csurog, vér csurog
Tépett magyar mentén.
Jó a halottaknak!
Hadi dicsőségünk
Lehullott a porba.
Büszke magyar hátak
Görbülnek ostorra.
Szégyentől ég arcunk.
Szép Erdélyországban
Nagy temetés készül.
Magyar vértől ázott
Hegyek tetejérül
Oláh zászlók lengnek.
Régi dicsőségünk
Rongyaiba járunk
Ezer átok rajtunk,
Meztelen a lábunk.
Vér csorog nyomunkba.
Utak hegyes köve
A lábunkat vérzi
Bitangság bozótja
Rongyainkat tépi.
S csak vánszorgunk tovább.
Hősi legendáink
Szégyenünkbe fúlnak,
Harci tárogatón
Gyászdalokat fújnak
Hazátlan kurucok.
Ver az Isten – de mért?
Még hullák nem lettünk
S már a dögkeselyűk
Keringnek felettünk.
Hogy élve tépjenek.
Mit csináljunk Uram,
Hova menjünk, merre?
Hajnalhasadásra
Mért jött ez az este –
Kioltani mindent?
És megtagadtatni
Nyomorult népeddel
Téged a nagy Istent.
Ki minket elhagytál!
1919