Móra István: Nagyszombaton

A föltámadás délutánján
Bolyongok cipruslombok árnyán,
Uratlan sírkert omló halmain.
Az omló halmok új virágain
A nap szelíden nyugovóra hajlik,
Falum felől az alleluja hallik,
Mint messze szóló édes üzenet,
Hirdetve a csodát, az ünnepet;
És összeolvad a kifáradt ének
Neszével a tavaszra ébredésnek,
A fészkelő madár dalával,
Az illatos szellő szavával,
A fölkelt férgek zümmögésivel,
A fák, füveknek érverésivel:
- Föltámadunk!

Közelben hozzám gyalogút halad,
Kikopva ötven-hatvan év alatt:
S e gázolt földet fölszakajtja
Parányi gyom parányi magja,
Kit ültetett a kóbor őszi szellő,
Megáztatott a lassú téli felhő,
Fölébresztett az enyhe napsugár,
S piciny fejét világra hozta már…
- Föltámadunk!

Az aszúkóró hóna alján
Hajtás ered, szegényke halvány, -
De él, megizmosul, kitárul,
És álmodik piros virágrul,
A nyár futó esőirül,
Akiktül megtermékenyül…
- Föltámadunk!

…Fejem lehajtom a kizöldült pástra,
A sírnak nincs csak szíve dobbanása;
Könyörgő szóba öntöm lelkemet:
Nincs, nincs szavamra semmi felelet,
Jelet nem ád a néma mélység, -
S nyűgöt vet rám az ősi kétség,
Amint tanít a fölszakadt moha:
Hiú remény: be nem telik soha!
Mind él titokban, ami fölkele,
Aludt csupán, azért van reggele,
A mag is élet, a gyökér is élet,
Az engedt földbül álmábul föléled, -
De nézd a tűzre vágott ágat,
A sárba tiprott rózsaszálat,
A rothadó, kiélt füvet:
Sehol megújhodó tünet…
A holt, ha mozdul, új alakja más:
Enyészet az már, nem föltámadás!
- Föltámadunk!

Mi lesz belőlem, majd ha eltemettek?
Szerelme tán a névtelen füveknek?
Szilaj fa ága, hasztalan gyümölcse,
Mit a vihar kicsiny korába’ tör le?
S hová lesz lelkem, hogy ha kileheltem?
Illat talán egy liliom-kehelyben,
Honnat beszív egy árva fülmile,
Megárad tőlem bánatos szíve,
S dal lesz belőlem csendes éjszakán,
Bezörgetek az alvók ablakán,
Beszállok édes álmuk közepébe,
Fölkeltem őket csókra, ölelésre, -
Aztán egy páros csókban kilehelnek:
S leszek paránya bujdosó szeleknek?...
- Föltámadunk!

Hagyj el, kísértet… öntudatlan
Bolyongjak száz meg száz alakban,
Földön, vízen, viharzó szélben,
Porszem legyek a tenger fövényében,
Termő talajjá váljon a szívem,
Él akkor is csodálatos hitem!
Kell lenni, kell, feltámadásnak,
Ha Isten van: leszámolásnak;
Kell, hogy legyen nap, igazságtevő,
Titokderítő, áldó, büntető, -
Kell lenni, kell egy másvilágnak,
A lelkemet feszítő vágynak,
Eszmének, célnak, várandós reménynek
Mit ér egy ilyen holló-szárnyú élet?!
- Föltámadunk!

                        1895

szozattv


szozat a tiszta hang pozsonyicsata19 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf