Thomée József: Öt év után
Öt év után! Hogy újra, újra látlak,
Nem változott, tán semmi, semmi sem,
Fakóbbak lettek tűnő, hosszú árnyak,
De nyomdokuk már többé nem lesem.
Tavasz volt akkor, és – most, - ládd, a télbe
A rózsás kertünk álma hull le rám,
Kicsiny kacsód űz el remegve, félve
Fájó borút újra… Öt év után.
Öt év után!... Sok, sok földet bejártam
Szenvedve, küzdve borús ég alatt,
Véres sziklákon felvérzett a lában,
De nótás lelkem nálad, itt maradt.
Te hozzád tért, ha megpihenni vágyott,
Ha megkínozták gyilkos, vad tusán,
Te nálad lelt üdítő, enyhe álmot
Én csókos párom te… Öt év után.
Öt év után… Karomba zárlak újra,
S az ajkamon szent csókod lángja ég.
Szemem az éjt többé már nem kutatja,
A szenvedés, bú, könny feledve rég.
Fehér karod, ha átölel szelíden
Szerelmes, csókos, színes éjszakán,
Már újra élek, boldog önfeledten
Fészkünk ölén, Kicsim!... Öt év után!
Öt év után!... A lámpa fénye reszket,
S kandallóban pillog a parázs,
Kis otthonunk, kínálva nyugtot, enyhet,
Susog, dalol. Ne érezz és ne láss,
Csak most ölelj, s sötét selyemhajaddal
Boríts el fájó álmok alkonyán,
S szeress, ölelj, csókolj, ragadj magaddal,
Mint egykor régen, most, - öt év után…
1919