Mikszáth Kálmán: Sáros-Patak
«Erdély vizikátora»
A pataki várat a hagyomány szerint Retel építette. Retel pedig azon urak közé való volt, aki még látta Ázsiát s volt benne «odahaza».
Együtt jött Árpáddal s kíséretében volt, midőn az a meghódolt országot öreg korában beutazta. Egy helyütt egy megáradt patakot gázolt át Árpád a lovával, de forgatagos helyre jutván, az örvény elkapta lovastól. Retel volt az első, aki utána ugrott és kimentette.
- Fiam, – mondá Árpád – ezt a szolgálatodat nem hagyhatom szó nélkül. Legyen ettől a pataktól kezdve a föld a tied!
- De meddig? – vágott közbe a birtokszomjas Ethe.
- A legközelebbi patakig, amit majd útközben találunk – szabta ki az agg vezér találomra a birtokhatárt. (Egypár ezer hold ide-oda volt még akkor.)
Retel lefoglalta a birtokot és egy erős várat épített a folyó parton, melyet ős források Retel-pataknak neveznek, csak később cserélődött ki a Retel elnevezés «Sáros»-ra.
A pataki vár sok kézen ment keresztül, míg a Rákócziakéba került. A Retel utódjaitól elcserélte I. Endre, akinek a felesége lakott ott szívesen, talán mert közelebb érezte magát onnan a hazájához Kievhez. Azontúl hosszú ideig volt királyok lakóhelye. Itt született a «jószívű» Erzsébet királykisasszony is: a későbbi kálvinista fészekben egy katolikus szent. Hosszú ideig bírták a Perényiek. Itt lakott Lórántffy Zsuzsanna, majd Zrínyi Ilona, történelmünk e két asszonya.
A sárospataki vár fénykora a Rákócziak idejére esik. Ezeknek a főfészke. Kivált a II. Rákóczi Ferencé, kinek úgyszólván fejedelmi székhelye volt; itt tartott országgyűlést is s fényes leventék, udvart képezve, nyüzsögtek a komor falak közt.
Itt fejeztette le őfelsége 1708-ban Bezerédj Imrét, aki elárulta a kurucok ügyét. Derék vitéz volt. Mindenki sajnálta. S noha fejét vették a pataki várban, a babonás nép mégis azt beszélte, hogy a nagy hős élve záratott sírjába, mert tetemei fölött megmozdult a föld.
Ez a hír annyira terjedt s kedvetleníté a népet, hogy a fejedelem megnyittatván a vártemplom ajtaját, kiemeltette s kinyittatá hajdúi által a Bezerédj oda temetett koporsóját:
- Íme, lássák kegyelmetek, hogy két darabban vagyon ő kigyelme.
Régebben a pataki vár volt a Rákóczi család kincsesháza is. A «vörös torony», melyet még V. István király építtetett, tele volt arannyal, ezüsttel. Az Erdélyben uralkodó Rákócziak ide szállították megtakarított pénzecskéjüket, mint biztos helyre. Az elmés erdélyi urak e miatt nevezeték el «Erdély vizikátorá»-nak a várat; mert a vizikátor kihúzza a testvől a nedveket, a vörös torony pedig kihúzta Erdélyből a pénzt.
Ezerhatszázhetvenben eredeti módon dézsmálta meg a Rákócziak aranyait egy kollégiumi diák.
Fogott valahol egy csókát s azt oly ügyesen kitanította tolvajnak, hogy mindennap kétszer szállt föl a vörös toronyba, s egy kis nyíláson át berepülvén, minden alkalommal egy koronás aranyat hozott ki csőrében a gazdájának.
Mikor már a nebuló aranyai jócskán fölszaporodtak, agyonütötte a csókát s ő maga elköltözött végképp Patakról.
De a csóka bizony nem bírt kihozni annyit, amennyit a Rákócziak behordtak.
S viszont a Rákócziak nem bírtak összegyűjteni annyit, amennyi elég lett volna II. Rákóczi Ferencnek.
Amit a csóka meghagyott, elszedte a kétfejű sas. Az a madár, amely a labancok zászlóin feketedett.
A háború költségei annyira fölemésztették a Rákóczi magánvagyont, hogy «Erdély vizikátorának» az ura így szólt egy ízben panaszkodva az erdélyi rendeknek:
- Még talán ez a mente sem az enyém, ami rajtam van.
