Németh László: A vizsolyi biblia

vizsolyi biblia    I.

    A kassavölgyi „magyar” egyházak hatvan év felé járó esperese, Báthory országbíró eldugott birtokán nyomdát állít s kiadja az első teljes magyar bibliát. Bizonyosan rég hordta tervét, amelyben harcos élete lökőségeiből a maradandóság egére szökhet: de a vizsolyi bibliához kevés volt egy ember akarata, ahhoz sok akarat és sok „véletlen” összefutása kellett.

    Érdemes visszaidézni a kort, melynek zaklatásai elől Isten magyarul készülő könyve a vizsolyi templomhoz függesztett hajlékban keresett búvóhelyet. Érdemes kézbe venni az első kiadás könyv-mamutját a tizenhatodik század leghatalmasabb magyar nyomtatványát, amely szinte korunkig kiáltja a beléhalmozott emberi erőfeszítést és érdemes felújítani a magyar nyelvet, amellyel ez a kor a biblia szépségeinek nekimerészkedett. Pillanatnyi szélcsend, harminc esztendei papi múlt tekintélye, biztos hely, sok pénz, Báthory és Rákóczi féle mecénás, könyvtár, lelkes munkatársak, magyarul tudó nyomdász: mi mindent kellett Károli Gáspárnak összeterelnie, ha élve akarta felmutatni a művet, amelyre elhívatott.

    Három év alatt készült a vizsolyi biblia, de feltételeinek egy életen át kellett készülniök. Hisz voltak előbbre is buzgó fordítók, csak fejedelmek, béke, eszköz nem volt. A vizsolyi bibliához nemcsak tudás, de makacsság is kellett. A nagy mű felé vonzó szívósságnak abban a reménytelen korban nem is oly ritka példája ez a könyv. Példa, mely a mi elhányt cikkekben és gombakönyvekben burjánzó századunkig ragyog.

     

    II.

    A vizsolyi biblia nem úttörő cselekedet. Báthory László óta közel tízen fordítottak kisebb-nagyobb darabot belőle s Heltai Gáspár harminc évvel Károli előtt, csaknem teljes fordítást ad. Károli ismerte az ő fordítását s Méliuszét is, s mint előszavában mondja, nem utálta meg őket. Ha egyszerre olvasod Károli és Heltai Új testamentumát, az az érzésed, hogy a gönci pap jó hasznát látta ennek a fordításnak és sokszor csak a Heltai mondatait stilizálta át a maga ízlése szerint. A két fordítás helyenként annyira párhuzamosan halad, hogy a fordított szöveg közössége ezt a párhuzamosságot nem indokolja teljesen. Megerősödsz ebben az érzésedben, ha mellé állítod Pesti szövegét, aki egész másképp fogja meg a mondatokat, mint akármelyikük.

    De mint műfordító és nyelvművész sem lép a Károli-fordítás akkorát előre, mint annakidején a Heltaié. Ballagi Mór még a hatvanas években írt alapos és komoly tanulmányában a Heltai fordítást hűség szempontjából a Károlié elé helyezte. Tisztán irodalmi szempontból bajos a két mű közt választani. Különböző könyvekből vett fejezetek párhuzamos elolvasása után talán azt lehetne mondani: Heltai nyelve egy árnyalattal egyszerűbb és pontosabb, Károlié díszesebb és numerózusabb. A Heltai-fordítás inkább irodalmi, a Károli inkább szónoki. Ez a különbség azonban sokszor elmosódik s nekünk az is elég, hogy a két könyv közt szembeötlő értékkülönbség nincs. A Károli-fordítás sem a magyar nyelt, sem a magyar műfordítás történetében nem ugrás. Nem olyan jelentőségű mű, mint Luther német bibliája.

    A szerencsés és szívós ember ő, aki befejezte, amit más be nem fejezhetett: a biblia-óceán első átrepülője. A közel száz kiadás föl került Károli Gáspár név voltaképp egy kollektív erőfeszítés neve. Ott áll, nemcsak részben ismeretlen munkatársaiért, de az ifjú magyar protestantizmus növő igényeiért, amely meghiúsult kísérletek után az ő munkájában követelte ki az első teljes bibliát. Károli, a bibliafordító, szimbólum ez: totem a törzsért. Benne tiszteltem protestánsok közt úttörő Komjátit, az írásról ifjan lemondó tehetséges Pestit, a kultúrhős Sylvestert, Heltait s ki tudja hány elkallódott fordítás szerzőjét. Ő a szándék, aki magyarul akarta hallani és hallatni Istent s mert nagyon akarta, hallatta is.  

    III.

    S tagadhatatlanul, hogy Balassa lírája mellett a protestáns bibliafordítás a tizenhatodik század legjelentősebb magyar irodalmi alkotása. A magyar nyelv nagy és szerencsés iskolája volt ez a könyv. Nagy, mert a nagy művészet közelébe sodort egy csomó tudós magyart, akik Isten szavát keresték és világirodalmi remekeket kellett átültetniök. Szerencsés, mert a biblia volt az egyetlen világirodalmi remek, amellyel a tizenhatodik század nehéz magyar nyelve is megpróbálkozhatott.

    Ez a nyelv, amely kísérletezett Sylvester és Székely István disztichonjaival, hogy állt volna az ókor eposzai vagy csak a középkori humanisták elé is? Még alig nőtt ki Tinódi „valá”-iból; hogy közelíthette volna meg a kétszáz esztendős klasszikusokkal büszkélkedő olasz irodalmat. A megújhodás korában, évtizedeken át bontakozó stílusgyakorlat-irodalom árán is csak fokról fokra tudtunk egy igazi világirodalmi remeket eldadogni. A biblia fordítójának azonban nem kellett iskola, tradíciókon nevelt pallérozottság. A biblia rákényszeríti a fordítót a versre, s ha akarja, ha nem, belerántja a nagy költészetbe. A bibliában a gondolatok sorakoztatásmódja a vers. A mondattagok rövidek és egyszerűek. Csak követni kell a fő- és mellékmondatok összeillesztését s már kialakult a biblia, hullámzás, az a félig értelmi, félig zenei ritmus, amelyet a legügyetlenebb fordító sem ronthat el egészen. Aki szóról szóra, mondatról mondatra követi a bibliát, verset írt, anélkül, hogy verset akart volna írni.

    S itt nagy előnye a bibliának, hogy egyszersmind Isten szava is. Az Isten előtti alázat a műfordításnak már ebben az „átdolgozás”-os, egész felelőtlen korszakában olyan szigorú, amilyenek más alkotások fordításában csak a legújabb időben váltak általánossá. Így a bibliafordító nem csak a biblia minden szépségeinek tartozott nekivágni, de az értelem hű követésivel önkéntelen biztosította műve zenei tökéletességét is. Hibás fordítást, idegen mondatszerkezetet találhatsz ebben a könyvben, de nem találsz verset, amelynek a zenei megoldása tökéletlen lenne. Olyan erény, amelyik talán egyik oka a bibliás beszéd nagy elterjedésinek.

    A biblia költészete ráerőszakolta magát a fordítók prózájára s a tizenhatodik század végén nemcsak Isten magyarba ültetett igéje, de egy változatos és kimeríthetetlen költői antológia indult útnak az eldugott Vizsolyból, hogy mind mélyebbre ereszkedjék tudósok, urak és nép rétegeibe. Könyv ez, amely itt történelem, ott ballada, itt szerelmi ének, ott haragos óra, itt jóslat, ott idillum. Szókincse a mindenkié. Bár sokféle költeményt tartalmaz, a sok féle költemény tolmácsolása egységes. Nem kell külön műveltség, hogy beleélhesd magad, de a legegyénibb ízlés is megtalálja benn az egyéniségére visszahangzó hangot. S ez a könyv évszázadokon át az egyetlen magyar nyelven is élő elsőrangú műalkotás s talán ma is egyetlen remek, amely a százezreké. Kell-e többet mondanunk, hogy jelentőségét megvilágítsuk?

    S ez a könyv nemcsak tartalmával, de irodalmi sajátosságaival is ostrom alatt tartotta a magyar nép fülét. A jellegzetes református papi retorika mögött a vizsolyi biblia példája áll. Cirádáit és hasonlatait innét veszi, periódusai a biblia szétnyújtott hullámzása. S a szószékről ez a retorika fürdette évszázadokon át a templomba járót, ez üdvözölte a születőt s búcsúztatta a halottat. S ha ennek a retorikának ma, a hanyatlás korában, annyi visszataszító torznövését látjuk is, emberibb időkben a magyar költészet életünkbe csapó korbácsa s lelkünkön végigfutó simítása volt.

    S a szószékről lenyúlt a mindennapok szóhasználatába s az egyszerűbb emberek képzeletkincsébe is. Száz kiadásában egyre mélyebb gyökeret eresztett belénk s odakerült paraszt apáink almáriomára s nagyanyáink pápaszemtokja alá. Nem nézhetek anélkül az én apróbetűs, szinte illetlenül „zseb”-kiadásomra, hogy eszembe ne jusson a halott parasztasszony, akit annyiszor láttam egy tisztesebb, öregebb-betűs s mindjárt családi anyakönyvül is szolgáló példány fölé hajolni. Még hallom az ótestamentumbeli származás-táblák szótagról szótagra kiolvasott zsidó neveit, amint idegenül törnek fel a nehéz ajkakon és sem az almaszagú „kaszni”, sem az öreg karosszék nem hökkent meg rajtuk, mert mindennapi tisztálkodás nekik is az Írás, mint asszonyunknak, aki nem hagyja ki a nemzetség-táblákat sem, mert az is a Könyvben áll s az is föl tudta csiholni benne puszta hangzásával, a halálra készülő öregség bibliás áhítatát.

    A református magyar népben épp úgy benne van a biblia, mint a kenyér, amelyet eszik s a szőlő, amelyet kapál. Ebben mosakodott és ebben ünnepelt. A Károli Gáspár három éven át nyílt mondataiban három évszázad magyar áhítata illatozott a Teremtő felé.

    S ennek a szerencsés könyvnek még az öregedés is használt. Az első olvasók dédunokáival elrohant az idő s ő ott maradt három század távolában s egyre több magyar múlt és magyar nosztalgia ivódott belé. Üzenete a nyelvújítás özönvize előtti ősidőkből, már nemcsak az Isten szavát, de egy elmúlt századot is őriz. Ha azt mondod valamire, hogy biblikus, nemcsak zsidó ritmusra, de hajdanvaló magyarságra is gondolsz. Ez a magyarság sokszor tán annyira sem tiszta, tősgyökeres és romlatlan, mint a mi nyelvújított magyarságunk. Megróhatod latin fordulatait, mondatstruktúráját, magyartalan kifejezéseit. De még latinságai és nyelvficamai is egy zordabb és visszahozhatatlan magyar múlttal súlyosak, s mindig meg fogják találni rajongóikat.

    Drága könyv, aki épp annyira vagy ó-magyar, mint ó-zsidó, s csaknem annyira a magyarság szava, mint Istené.    

    IV.

    Aki foglalkozott vele, majd mind odalyukadt ki, hogy szép, szép: a maga korában tiszteletreméltó munka volt, de ideje újra lefordítani. Ballagi Mórtól Mészöly Gedeonig nem egy bírálója foglalkozott egy új, modern bibliafordítás tervével. Hisz igaz: a biblia könyvei megírásuk idejében élőkhöz szóltak, élők nyelvén s eleven költészet volt ez a műfordítók ajkán is, az archaizmust az idő füstölte rá. Nem jogos-e magunkhoz eleveníteni, a mi élő nyelvünkre támasztani ezt a könyvet, amelynek köteles követése, hogy örökké elven legyen?

    Kiválasztottam hét-nyolc élő magyar költőt és műfordítót s gondolatban szétosztottam közük a bibliát. Te fordítsd a Királyok Könyve drámai mozgalmasságát, te a hatalmas Jeremiást, te Márk édes, írott filmjét. S összeállítottam a bibliát, amellyel e huszadik század költői ajándékoznának meg minket. S láttam bravúrt, stílszerűséget, könnyedséget, nyelvtisztaságot, annyi külön remeket, ahány könyvből áll a biblia. S akkor így szóltam a gönci szuperintendenshöz: Maradj meg nekünk Károli Gáspár, Te nem voltál költő és sokak szerint nyelvművész se voltál: a bibliád mégis többet ér, mint e fölényes virtuózok bibliája, épp azért, mert fölényesek és virtuózok, te pedig hívő és dadogó vagy. Van az alkotásnak egy magasabb hitele, mint a pontosság és a szépség: az az erőfeszítés, amely a művet létrehozta. Mondataink és szótáraink jobbak vannak, mint neked, de hitet és ellenállást hol találunk a mondatainkhoz? Az igazi irodalmi művet a nagy ellenállás ellen szegzett nagy hit hívja világra, e nélkül a virtuozitás széthull, s a fölény fölényeskedéssé válik. Nektek, a bibliafordítás első hőseinek örök jogotok van a könyvhöz, amely fontosabb volt nektek, mint azóta bárki magyarnak.

szozattv


szozat a tiszta hang pozsonyicsata19 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf