Balassi Bálint: A XLII. zsoltár

Mint szomjú szarvas, kit vadász rettentett.
Hegyeken, völgyeken széllyel mint kergetett,
Rí, léh s alig vehet szegény lélekzetet,
Keres kútfejeket:

Úgy keres Úristen, lelkem most tégedet,
Szerte mind kiáltván a te szent nevedet.
Szabadulásra hogy öntsd kegyelmedet,
Mint forrás fejeket.

Ételem mert nincsen fohászkodás nélkül,
Italom csak méreg keserű könnyemtől,
Midőn ily szót hallok épp ellenségemtől
Kiben lelkem elhűl.

Mondd: te számkivetett, nyavalyás s megromlott,
Amaz reménylettel istened most holott?
Tőled immár régen talán elhasonlott,
Hogy vagy ilyen romlott.

Mely szó csak meg nem öl nagy szégyenletemben,
Hogy kevély ellenség azt veti szememben.
Kín elkeseredem s ottan jut eszembe,
Mint éltem helyemben.

Midőn nagy sereggel, zengéssel, kongással,
Templomodba mentem szentelő áldással,
Szintén az ajtóig sok szép hangossággal,
Oly nagy méltósággal.

De te mindazonáltal szomjú lelkem ne félj,
Sőt régi utadban minden ellen remélj,
Bízván kegyelmébe, higyj és csendesen élj.
Gonoszt hozzá ne vélj.

Mert még megtéríti régi szerencsédet,
Kiben virágoztat jókkal úgy tégedet,
Tél után tavasszal mint a szép kerteket,
Megáldja fejedet.

Kiért mondasz te is néki dicséretet,
Mint egy filemile sok szép énekeket;
Ámbár szenvedjek hát érte mindeneket,
Nyeljek bút és mérget.

Csak légyen koronként lelkével mellettem,
Hogy fájdalmam miatt ne vesszen életem,
Mint Jordán és Hermon fogyhatatlan hitem,
Légyen erős lelkem.
 
Mert ha tenger búsul parancsolatjára,
Hát rám is ő ereszt bút bűnös fiára,
Támaszkodom azért jó akaratjára,
Mint atyám karjára.

Főképpen, hogy tudom már, hogy nem sokára,
Megkönyörül rajtam, a bosszúságára,
A ki jár életem vesztére s kárára,
Szégyen vallására.

Kiért áldom őtet, erős kősziklámat,
Csak ne hagyja fogyni el bizodalmamat,
Mikor bosszontással gyújtják nyavalyámat,
Mint olajjal lángot.

Mondok: csak ne kérdjék, hogy hol én Istenem?
Mert mérgemben akkor nem tudok mit tennem.
Hogy azzal terjesztik keservemet bennem.
Kész volnék holt lennem.

Ne azért elbágyadt lelkem te ne búsulj!
Buzgó imádsággal sőt uradra borulj,
Erős reménységgel csak ő hozzá szorulj.
Tőle el ne fordulj.