Sommer János: Mátyás könyvtáráról a moldvai fejedelemnél
Despota, nézd szintén, szomszéd föld volt fejedelmét,
Mátyást, Corvinok nemzete adta királyt:
Mennyi igyekvéssel gyűjté, gonddal, kegyelettel,
össze a jó könyvet szent palotája fokán.
Gyorsan elérte a jót, mire tört ifjúkora óra,
szinte tudós lett már gyermeki éveiben.
Bármi jeles könyvünk van még ős Róma korábul
s ó Görögországból, megveszi mindazokat.
Bősz Szolimán, te török szultán, verjen meg az Isten!
Mért dúltad fel a dús kincsek e szép tömegét?
Hát nem elég teneked, Magyarország városa, népe
árvultan zokogott holt fejedelme fölött?
Még ide is nyúltál durván barbár kezeiddel,
azt a szegény könyvtárt lábaid eltapodák!
Könyvei tárházát széthordta a harcosok alja,
Mátyás híre-nevén mégse vehettek erőt!
Élni fog és áldott Mátyás neve mindig, örökkön,
barbár horda silány üszkeit átragyogón.
Itt van a példa, kövesd: s meg nem halhatsz fejedelmem,
íme, előtted az út, ez visz a csillagokig!
Én meg emitt buzgón a diákcsapat élire állok
s hív munkával most kezdjük a nagy tanulást.
Már a diák nyelvnek szépen vetjük meg alapját,
tudni fog is latinul szólani egykor e had.
Lelkemből hiszem én: Hidd el, meg nem csal Apolló,
majdan a sok kiadás haszna begyűl hamarost.
S nem nagy a költség most, ami ifjaidat gyarapítja,
áldani fogják ők egykoron érte neved!
Fordította Geréb László