Keresztes Zoltán: Mint az agyagkorsó…
„…mint az agyagkorsó, melyet
összetört a népek kőszíve, mindig csak
egyazon sors érte: akár a kő hullott a
korsóra, akár a korsó esett a kőre,
mindig csak a korsó tört össze.”
Eszter r. III. 6.
Békességben éltünk: háborút akartunk
S hullák ezre veri a földet alattunk.
Mennyi magyar élet roskadt a halálba,
Mennyi magyar gyermek lett apátlan árva!
És mennyi magyar nő jajdult komor éjben:
Elvitték a fiam, szeretőm, a férjem!
Hogy vártuk, hogy vártuk a szent, boldog Békét,
Mint vihar után a daloló ég kékjét.
És… és végre eljött a Béke. Hozsánna!
- És mi csak loholunk új kínba, romlásba.
S míg mi egymást tépjük véres, rozsdás porban,
Mások részegülnek győzedelmi torban…
Egy nagy kártyaterem a föld mostanában,
Kocka forgásait nézzük komoly lázban.
És perdül a kocka, másnak: erre, arra,
Nekünk magyaroknak, nekünk mindig: balra.
És eshet az égből tűztenger vagy jégcsap,
Minket magyarokat egyazon sors ér csak.
Mint az agyagkorsó, mely hull kemény kőre,
Vagy a kő hull rá – a korsó törik össze.
Mindig, mindig csak a korsó törik össze:
Mindig, mindig csak mi, csak mi törünk össze.
Ország - Világ 1919. december 21. p. 201.