Mikszáth Kálmán: Királyok vára, Visegrád

visegrádAmi most a «mandatum», az volt régenten a vár. Minden szegény ábrándozó fú álmaiban ott szerepelt végpontként a vár. A középkori karrierhez mintegy hozzátartozott, alacsony viskóból elindulni egy szál karddal s sok viszontagságok után egy várat szerezni.

    Pedig az nem volt éppen kis feladat, a királyt kivéve, kiről fel is maradt a közmondás: «Könnyű a királynak várat szerezni». A főurak, e hatalmas oligarchák, sokszor maguknak éltek, de okvetlenül a királynak haltak. A fiskus kezében sűrűn hullottak a várak, kivált hadjáratok idején, a kihalt nemzetségektől.

    Más ember fiának azonban nehezen ment a várszerzés, mert vagy építeni kellett, mint Bebek Máté uramnak, aki a XIII. században annyi pénzt talált a Krasznahorka alatti téren, hogy egyszerre hét várat épített belőle, vagy kapni kellett a királytól, vagy elvenni haddal olyantól, akinek van, vagy pedig beleházasodni valami várba.

    Ez utóbbi volt a legkönnyebb. Ezt csinálták az emberek, mióta a világ van, a legszívesebben. Még olyan hatalmas család is, mint a Habsburgok, házassággal szerezték országaikat s innen a találó mondás: «Bella gerant alii, tu felix Austria nube!» (Hadakozzanak mások, te szerencsés Ausztria házasodjál.)

    Visegrádhoz még könnyebben jutottak a magyar fejedelmek, a honfoglaláskor itt találták készen. Visegrádot, mint a neve is mutatja, a tótok építették, még pedig nem oly értelemben, ahogy ezt most Budapest felől szeretjük tréfálkozva mondogatni: nem mint napszámosok, hanem mint urak. Régenten tótból lefordítva «magas várnak», latinul «altrum castrum»-nak fordul elő az okmányokban. Semmi kétség, hogy már ezer év előtt is ott állott azon a fönséges bércen, mely a Duna tükrébe nézi magát s mely regényes hegyektől körülvéve, a szelíd természet bájával telt öbölből nyúlik fel merészen az égnek.

    A szép királyi vár egy alvárral és egy védvárral volt biztosítva, úgy hogy sok ideig bevehetetlen várnak tartották, mint később Komáromot.

    Ámbár a várak bevehetetlensége minden időben csak illúzió volt s legjobb e tekintetben a Bem filozófiája:

    - Ha bevehetetlen a vár, akkor úgy sem veszi be az ellenfél tőlünk, ha pedig beveszi, akkor nem bevehetetlen, tehát visszavehetjük tőle.

    Visegrád leginkább a vegyes házbeli királyok alatt virágzott. Az Árpádok is sokszor megfordultak ott, sőt Salamon «ült» is benne másfél esztendőt. A tornyot, ahol el volt csukva, maig «Salamon tornyának» nevezik.

    De legjobban szerette ezt a helyet Róbert Károly, aki a vár aljára pompás palotát épített s állandóan benne lakott. Egész palotasor volt akkor Visegrádon; a főuraké, kik a királyi udvar fényét vetélkedve emelték.

    Oláh Miklós érsek, ki már csak Mátyás halála után láthatta Visegrádot, mint szemtanú leragadtatva ír róla: «Bámulatra méltók voltak a függő erkélyek, a dísz- és vadaskertek, az alabástrom és márványmedencés szökőkutak, melyeket múzsák szobrai vettek körül. Négyszáz szobája volt a laknak, világraszóló fényben úszó. Az istállók márvánnyal vagynak bevonva. A vártemplom három alabástrom-oltárral és egy ezüstsípú orgonával ékeskedik.»

    Ebben a templomban nem tud imádkozni Arany János szerint a királyné. Olvasóját honn feledte.

    - Eredj fiam, Klára! megtalálod a térdeplőn, ha nem, a dívánon.

    Zách Klára elment, de az olvasó helyett ott találta az udvarlót, a királyné fivérét, Kázmér herceget, Lokieter Vladiszlav lengyel király fiát, aki gyalázatba ejtette.

    Felbőszült e gaz csínyen, melybe része volt a királynénak is, az apa Zách Felicián s berontott éles kardjával a királyi termekbe, ahol háznépével éppen ebédnél volt Károly király.

    - Életed a lányért, Erzsébet királyné! – s feléje sújtott. A királyasszony sikoltva hárítá el kezével a vágást. Négy ujja leesett.

    - Gyermekemért gyermek! – ordítá a feldühödt főúr és a királyfiaknak rohant.

    De szerencsére felugráltak a király emberei az asztaltól s felkoncolták a derék öreget, mielőtt esetleg kárt tehetett volna a kis Lajosban, akiből Nagy Lajos lett.

    1335-ben olyan pompát látott Visegrád, aminő még se azelőtt, se azóta nem volt Magyarországon. Kelet-európai értekezlet volt Károly királynál. Megjelentek: János a cseh király számos vitézével, III. Kázmér lengyel király a mesés fényű lengyel urakkal, Rudolf szász herceg, Boleslav liegnitzi és Vladislav lancritzi hercegek, bíborba öltözött csatlósokkal, úgyszintén a német lovagrend meghatalmazottjai. Hadi játékok s udvari ünnepélyeknek nem volt vége, hossza. A castelai püspök ilyen nyilatkozatra fakadt: «Aminő Visegrád, olyan csak a paradicsom lehet».

    Visegrádon tartották királyaink, ami a legféltettebb javuk volt: a koronát és a kényes rabjaikat. Ide tette fogságba I. Lajos a Nápolyi hercegeket, Mátyás király pedig a Podjebrad cseh király fiát és Vitéz János esztergomi érseket.

    Sőt úgy is esett, hogy ahol a korona volt elcsukva lakattal, oda került maga a koronás fő is, lakat alá.

    1401-ben, ápril 28-án, Budán a rendek Zsigmond király elé járultak, szemére hányván törvénytelenségeit.

    - Hát mit akartok velem tenni? – vágott közbe türelmetlenül Zsigmond, elunván a hosszadalmas panaszkitöréseket.

    - Fogollyá teszünk, – mondá a nádor.

    - Itt vagyok, fogjatok meg, de ne beszéljetek annyit.

    Így került a visegrádi fogságba Zsigmond, ahol egy félszázad előtt rútul bántak el a szegény II. Károllyal, kit a Forgách Balázs csákányütéseitől vérbe fagyva, félig holtan szállítottak Budáról Visegrádra.

    Erzsébet királyné a rabhoz küldé udvari orvosát, hogy az mindennap küldjön csatlóssal Budára üzentet a sebesült hogylétéről.

    «Sebei nem gyógyulnak. Nem él meg.» - Ez volt az első üzenet.

    A második, harmadik üzenet is ez volt, csak napok múlva fordult meg a dolog.

    «Sebei gyógyulnak. Megél.»

    A szegény doktor, aki nem értett a politikához, komolyan vette a maga gyógyítását, meg se álmodhatta, hogy most éppen azért nem él meg. Egy éjjel megfojtották börtönében.

    Mátyás halála után, mint minden, Visegrád is hanyatlani kezdett. Ulászló alatt elpusztult a négyszáz szobás palota. II. Lajos már csak annyira becsülte, hogy egyik szeszélyes percében 1518-ban odaajándékozta – a szakácsnéjának.

    Nimbuszát veszté a fenséges fellegvár is. A két következő zavaros században sokszor cserélt urat ő, a «bevehetetlen». Hol elfoglalta a török, hol ismét visszavették tőle. Épp úgy vándorolgatott, mint az apró pipogya várak, míg végre I. Leopold, mert bizony ő fenségének nem igen telhetett a magyar várakban valami nagy öröme, kiadta a rendelete, hogy «szét kell hányni Visegrádot».

szozattv


szozat a tiszta hang 2019 10 20 Ertektar Budapesti Székely Kör   2019. október 16. Takaró Mihály 1 elatkozottkoztarsasag nyiro plakat újpogányság szalonna alap 1 rakkonf1022 szept 9 15 ig nfz szept25 bartok 1080x636px slider jegy hu sinka plak Meghívó 2019. szeptember 20 konferencia 20190921 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf