Kersék János: Ha majd mindnyájan visszajönnek
Ha majd mindnyájan visszajönnek,
Sok béna kéz, sok csonka láb;
Fáradt, bús foglyok beköszönnek,
Itthon meghalni legalább:
A gyűlölet megenyhül akkor,
Az ellenség mind jó rokon;
Míg ünnepel egy boldogabb kor,
Eső, szél dúl a sírokon.
Ha majd mindnyájan visszajönnek,
Csók fed be minden sebhelyet:
Omolni fognak honfikönnyek
S virág virul a sír felett.
Sok tépett zászló, büszke rongyok,
Sok féltett kincs, ereklye, szent,
Miként bátran halálba rontott
Sok sápadt, véres regiment.
Ha majd mindnyájan visszajönnek,
S a magyar új kort ünnepel,
Romján a múltnak s vérözönnek
Új himnusz száll az égre fel:
Akik nem jönnek vissza többé,
Sok jó magyart, sok névtelent,
Kiket ellenség hantja föd bé,
Ünneplő nép, el ne feledd.
Nem jöttek vissza glóriáson,
A vas markunkból porba hullt,
De ott a béke-áldomáson
Tettük tisztelni megtanuld.
Bús, rabhazánkért harcba mentek,
Egyik sem ejtett zokszavat,
Meghaltak bátran, mint a szentek,
Csak a haza legyen szabad.
Nincs nemzet, melynek vértanúja
Félannyi lenne, mint neked,
Ha majd az áldomáson újra
Az égre néz tekinteted;
Kik vissza már sohase jönnek,
Akiknek sírját sem tudod,
Legyen övék utolsó könnyed
S legelső békehimnuszod.
1919