Rátkay László: Viharban

Viharban a tölgynek a dísze is száll, hull,
Minden nap egy város, nagy Magyarországrul
Szörnyű virághullás!
És nincs kard a kézbe, mely a hont megvédje,
Csak néma siratás.

Ezeréves fának lobogva elégni
Szilaj villámtűzben, melynek tüze égi,
Fenséges gyász-végzet…
De ha az gyújt orvul, aki tanyát koldul,
Ó, az bús enyészet!

Csitítgatom lelkem, ezer érvvel, okkal
Fent a nagy Istennel, lent hatalmasokkal
Perbe, hajh, ki szállhat…
De szívem szikrázva vadul veri rája:
Gyalázat, gyalázat!

Rémlik, borús éjbe, hőseink sírját nézve,
Mintha bús zsolozsmát sírna fel az égbe
Fejfáinknak ajka:
- Adj Teremtőnk éltet, mert azok, kik élnek
Mind meg vannak halva!

Nyugat nemzetei, egy szónk van hozzátok!
Hazánk szép rózsáját tépni ne hagyjátok.
Mert népjog egének
Van egy sarkcsillagja, mely le nem hull soha
És ez a: becsület!

Fényinél nézzétek, mért villogott kardunk!
Örök függetlenség, amit mi akartunk,
Ezért vér és sebek!
S példánk volt a csatán a sebzett oroszlán.
Íme, ítéljetek!

                             1919

szozattv


szozat a tiszta hang pozsonyicsata19 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf