Csokonai Vitéz Mihály: Földi sírhalma felett

                 /Földi János/

Megkönnyezetlen kell hamuhodni hát
Akácod alján, Földi tenéked is?
Oh, néked is, kit dűlt hazádért
Sustorgó tüzed onta egybe?

Természet édes gyermeke! S a világ
Tág templomának béavatott fia!
Hát amidőn törvény írod,
S pitvaraid kinyitod minékünk, –

Akkor szorít-e jussa alá korán?
Korán! Az élet leggyönyörűbb korán!
Oh, tán irigy ő? S azt akarja,
Hogy bekötött szem alatt imádjuk?

Hát már Apolló, aki fejed körül
Kettő borostyánt vont vala, kedvesem,
Hát már Apolló a halálnak
Bűne között hidegen danolgat?

Nem is danolgat! – Lantjai, füvei,
Pindusz vidékén dísztelen állanak:
Bús a poéta- s orvos-isten,
Jaj! Erató s Hygiene sorvad.

És én, ki hozzád oly lekötött valék,
Én, a barátod légyek-e szótalan?
Ah, megmeredjen szívem inkább,
És veled egy por alatt fedezzen –

E boldog ákác, mintsem egész hazám
Közös telében én se legyek meleg;
Felvészem a lantot, s gyepedző
Sírod előtt keseregve ülök.

Te tiszta polgár, víg, egyenes barát,
Mély tudományú, tiszta eszű valál;
Hempelyge roppant lélek apró
Tested erébe, nemes barátom!

Mégis becsetlen puszta bogács fedi
Hadház homokján szent tetemid helyét;
Még sincs, ki lantján a Dunához
Így keseregne: Kimúla Földi!

Nincsen! – De nyugodj e ligetek mögött,
Nyugodj, dicső test! Énvelem is csak így
Bánik hazám, bár drága vérem
Érte foly, érte fogy, érte hűl meg.

Lesz még az a kor, melybe felettem is
Egy hív magyarnak lantja zokogni fog,
S azt mondja népünk: Oh miért nem
Éltek ez emberi századunkban?!