Sebesi Ernő: Komjáthy Jenő
Megrokkant házak s gyűrött emberek
Között kallódik csillagjegyű lélek;
Alázó gondok alján hempereg,
De csúcsra törni buzgó vágya éled.
A nagy kérdések, miket szül a Lét,
Szívét és agyát hévvel ostromolták,
S vad vívódások kínját hintve szét
Válaszok hulltak, mint hű, lelkes szolgák.
Az ős talány előtt nem áll meg így se,
Titkok mögül istenként néz le Nietzsche:
Hisz helytartója volt, amíg e Föld
Hordozta hátán: katedrán kínlódva
S kit élve-halva nem magasztalt óda –
A Homályból még most is fölsüvölt.