Hobscha Boldizsár gyalogos honvédőrmester, plébános

Született Temes megyében, Versecen 1829-ben március 9-én.
Gimnáziumi tanulmányainak végeztével belépett Temesvárott a kispapok sorába. Hogy mily hazafias szellem uralkodott mindig, de különösen 1848–49-ben az annyira germanizmusról vádolt temesvári papnöveldében? a legfényesebben igazolja az, hogy az összes alumnatus – szám szerint 64-en – a magyar honvédhadseregbe lépett. Ezek közt volt Hobscha Boldizsár is.
Nyelvre, származásra és vérre nézve ugyan német, de szívre, érzelemre a magyarnál is magyarabb, ezt igazolták vitéz tettei és későbbi egész élete. – A német fiú rajongó örömmel sietett a szabadság zászlója alá, hogy küzdhessen a haza ellenségei ellen.
Mint I-ső éves kispap lépett be a Damjanich tábornok által teremtett III-ik, úgynevezett „vörös sapkás” honvédzászlóaljba, mely Dél-Magyarországot megtisztította a rácoktól, számtalan véres csatában megvervén azokat; sőt a szabadságharc legtöbb fényes győzelmeiben a „vörös sapkás” zászlóalj és Damjanich volt az eldöntő erő; a szolnoki és váci győzelmeket egy maga vívta ki. Vitéz honvédünk tehát, mint a híres III-ik zászlóalj őrmestere, győzelemről-győzelemre lépett s bő része volt a dicsőség napjaiban s így végig hűen kitartott és végig küzdötte a szabadságharcot.
Hobscha személyes bátorsága különösen kitűnt, midőn 1848. év szent Péter Pál ünnepén Versecen volt szüleinél szabadságon. Éppen ebédnél ültek, midőn a városban azon hír terjedt el, hogy a rácok és a szerviánusok a várost megtámadták. Vitéz honvédünk, Hobscha felölté azonnal fegyverét, a verseci nemzetőrök élére állt, nem lévén az egész városban honvédség. Ő a nemzetőröket vezényelve, utcai csatát vívott a rácokkal és a nemzetőri polgári tüzérségtől is hatalmasan támogatva, esti hat órakor a véres utcai harc a polgárság győzelmével végződött. A harc oroszlánrésze a növendékpap, Hobscha Boldizsár „vörös sapkás” honvédőrmesteré lőn.
Másnap Damjanich Lágendorfnál megtudta Versecnek a szerviánok általi megtámadását, zászlóaljával ott termett, de már csak halomra hullott holt szerviánokat és a győzelem mámorában ujjongó vitéz nemzetőröket talált. Kitudva a nap hősét, Damjanich tábornok a vitéz III-ik zászlóalj élén maga dicsérte meg Hobschát, a vitéz kispap-honvédet, és mutatta be a zászlóaljnak a hősök hősét.
Hobscha többször lett az előléptetésre felszólítva, de miután ez csakis más zászlóaljnál lett volna lehetséges, nem fogadta el, inkább maradt őrmester, mintsem vitéz tábornokát elhagyja s a zászlóalját, mely kitűnő, iskolázott emberekből állott.
A temesvári síkon, közvetlenül a vár falai alatt, augusztus hó 9-én kétségbeesett halálmegvetéssel vívott véres csata iszonyú ágyúbömbölése közben gyászba borult a megtört nemezt géniusza, homályba szállott a haza egén rövid ideig oly fényesen tündöklött csillaga a szabadságnak. Az egyesült osztrák-orosz sasok éles körmei szétmarcangolták a hazafiak keblében táplált rajongó ábrándokat és vérbe fojtották az annyi zaklatás után fegyverhez nyúlt nemezt önvédelmi lelkesültségét. – A harc, melyet mindkét oldalon a nemzeti gyűlölség is élesztett, kivált a délutáni órákban felette heves volt; esélyei a csata-téren termett Bem hadvezérlete alatt több órán át hullámzottak. Alkonyat felé azonban az oroszok sűrű gyalogság oszlopai általános rohamot intéznek a túlnyomó erő nyomása alatt lankadni kezdő magyar hadakra és a szüntelen harcok és nélkülözések alatt kimerült sereg felbomlott.
Rémséges éj követte a gyásznapot! Az égő tanyák fénye messze világított a sötét éjben. A lugosi országúton, az éji tűz világánál, csak úgy bolyongtak a magyar sereg foszlányai. A halálig fáradt csapatok, melyekre reggeltől napestig három oldalról tüzet-halált szórtak az ellenség ágyúi, már nem vehetnek erőt utánok iramló üldözőiken. A kik száz csatában győztek, most könnybe lábadt szemekkel sietnek a drága haza határai felé, hogy veszte fölötti bánatukat idegen földön kisírják.
És nyomukban mindig és mindenütt az ellenség rengeteg lovassága! Ellenállás már nincsen; mindenki egyedül élte megmentéséről gondoskodik; menekülni óhajt, fut, ki merre tud.
Ily rémületes helyzetben világítja meg a határ felé vonuló sereg foszlányait a véresen hasadó hajnal. Most egy új, veszedelmesebb ellenség felizgatott és fellázadt népe fegyverhez nyúlt. A hegyvidék szűk völgyei, szorosai igen veszedelmessé válhattak a megtört sereg kimerült harcosaira, kik már napok óta csakis éretlen szilvával és zöld tengerivel táplálkoztak. Ezalatt mindinkább mutatkoztak a vészjelek. A vidék népe tömegesen kelt fel a hátráló magyar hadak egyes osztályai ellen. Csatának már nem lehetet hasznos következménye. Kossuth és a szabadságharc kiváló vezetői már elhagyták a hazát. Csak még Mehádia táján állott egy kisebb magyar csapat. Fedezte ott a menekülők elvonulását. A csapat vezére a hős Jáksich volt. Mehetett volna ő is most; híven teljesítette övéivel kötelességét! – Azután a határig még elég alkalma lehetett volna a katonailag gyakorlott határőrvidékbeliekkel megéreztetni a magyar fegyverek élét.
De ő, mint csapatjának komolyan kijelenté, még az osztrákokkal megakadt küzdeni, mielőtt elhagyná a haza drága földjét. És azért nem is mozdult ki a Herkules-fürdőbe vezető bölcstorkolat előtti szorosból. Megtört, éhes serege lelkesedéssel fogadta a vezér nyilatkozatát. A mostani vasúti indóház helyén, közvetlenül a Béla-Rékkának a Csernába ömlésénél ütköztek össze az osztrák előhadak a számra nézve is sokkal gyengébb magyar utóvéddel. Csata közben Vogtner ezredes ágyúi több ízben visszaverték az osztrák sereg elszánt rohamát és öldöklő pusztítást okoztak az ellenség soraiban.
A németek sorait ugyan megingatta a lángeszű vezér tapasztalt ügyességével, vezetett heves támadása, de a hegyek utain jártas határvidékiek megkerülik a magyarok hadállását és osztrák zászlóaljak segítségével végzetes csapást készülnek mérni a hazájok földjét kétségbeesésig védő vitéz seregre. Most az osztrák gyalogság Mehádia felé hátrál és míg az üldözés tüze által elragadott kicsiny csapat, a visszavonulást futásnak tartva, a németeket nyomban követni akarja: addig az ellenség egy másik osztálya leereszkedik a Cserna-völgybe és hátból törekszik megtámadni az előre rohanó magyarokat.
Azonban a kiállított lest korán észreveszi vitéz Hobscha Boldizsárunk, és erre rögtön Tóth kapitányt figyelmezteti, ki nem késvén azonnal a vezérnek jelentést tenni, megtétettek nyomban a kellő intézkedések a völgybe leereszkedő ellenség méltó fogadására. Most az ellenség került lesbe és Vogtner ágyúi és a gyalogság öldöklő kereszttüze közé jutva, leginkább az oláhok mindenfelől körülvétetnek és rövid ellenállás után elnyomatnak. Halomra dőltek a lázadók, kiknek egy nagy részét megmentette a magyar tisztek emberséges érzülete az álnokságukat megbosszulni törekvő katonák halálos csapásaitól. A Béla-Rékka torkolatánál Berzáig sűrűn feküdtek a harctéren az elesett lázadók, míg az osztrákok vesztesége inkább a Herkules-fürdőbe vezető völgy torkolatánál mutatkozott.
Ilyen volt az 1849-iki magyar honvédsereg; még foszlányaiban is rettenetes és – nagylelkű.
Itt zajlott le a magyar szabadságharc utolsó véres drámája; itt aratott egy kétségbeesett, véres harc után, utoljára dicsőséget nagyszámú ellensége fölött a magyar fegyver s ez utolsó dicsőségnek is egyik főtényezője – mint láttuk – paphonvéd vala.
Ezután ő is kimenekült. Miután lángoló szeretettel csüggött Kossuthon, hozzá csatlakozott és kíséretével Törökországba ment.
Tudjuk, hogy a Widdinben táborba szállásoltatott hazátlan, menekülő szegény magyaroknak mily rettentő sorsa vala. Éhség és vérhas pusztította őket. Hobscha vigasztaló angyalként sokszor megfordult a tábor utcáin és vigasztalta elkeseredett szerencsétlen fegyvertársait. – Midőn pedig Hauszlab osztrák generális megjelent Widdinben azon célból, hogy a hazatérni akaró menekülteket magával hozza, biztosítván őket minden büntetés, vagy besorozás ellen, a szerencsétlen menekültek Hobscha Boldizsárt választották meg, hogy küldöttséget vezessen a tábornok elé. Hobscha el is vezette a 8 tagból álló küldöttséget, de a tábornok helyett, annak segédtisztje, egy tüzér-főhadnagy fogadta elég szívesen. Hobscha igen élénken ecsetelte a hontalanok szomorú helyzetét, és megbízói nevében azon aggodalomnak is adott határozott kifejezést: hogy a tábornok meghívására elindulván a hazába, ott netalán vagy besoroztassanak, vagy még súlyosabban megbüntessenek.
A főhadnagy, a tábornok nevében, határozottan kijelentette, hogy a hazatérőknek semmi bántódása sem leend.
Hobscha, dacára ezen határozott ígéretnek, nem hitt a németnek és nem tért vele haza; akik pedig hazatértek, az adott szó ellenére megbüntetve vagy besorozva lettek.
A török barátsága, az osztrákok fenyegetése következtében, meghidegült; ezen hidegülés később a rossz, silány élelmezésben, ellátásban is nyilvánulván s a török kormány Kossuthot az ország elhagyására szólítván, a szegény, elzüllött, testileg, lelkileg kimerült hazátlan honvédseregnek nem maradt más hátra, mint vagy ismét vándorbotot fogni s Kossuthot követni, vagy a török hadseregbe belépni. Hobscha ez utóbbit választá.
Belépett a „Nissam” török császári hadseregbne és ott főtiszti rangot kapva, várta a szomorú idők jobbra fordultát, ami 1850-ben meg is történt. A császári amnesztia által a hazába való visszatérés megengedtetvén, Hobscha leköszönt a török hadseregben nyert tiszti rangjáról és visszajött hazájába és egyenyesen jelentkezett Temesvárott; ahol a papnöveldébe való belépés katonai részről megengedtetvén, örömmel visszavétetett a kispapok sorába s 1852-ben áldozárrá szenteltetett. Mint kis-őszi (Gottlob) plébános meghalt 1889-ben. Benne a legvitézebb paphonvéd és legbuzgóbb pap hunyt el.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf