Kolpaszky Jenő: Csendes temetőben

Csendes temetőben friss koszorúk, szépek,
A Halálnak áldoz e napon az Élet.
Sírvirágot lebbent a zokogó szellő,
Sok homlokon borong bánat s emlékfelhő.

De e holtak napján nem siratjuk mindig
Éppen azt, ki a sír mély ölében nyugszik,
Jeltelen sírokhoz szállnak a sóhajok,
Míg a méla szemben könny gyémántja ragyog.

Messze honvédsírok, rőt avarral fedve
Olvadnak a sötét novemberi estbe.
Hős holtakért suttog ajkunk csöndes imát
S buzgó fohászunk lesz a sírjukon virág…

Elviszi a könnyünk messze-szálló felhő,
Elsírja, hogy bú-fánk most már bánat-erdő,
Elmondja, hogy otthon mindig békét várunk
S nem akar valóvá lenni forró álmunk…

                                                         1918