Bacsinni Bacsinszky Mihály honvéd, görögkatolikus papnövendék

Ungvár megyében, 1829-ik évben született Zaricsón, hol édes atyja görögkatolikus lelkész vala. Neveltetését művelt és vallásos lelkületű édesanyja vezette a legnagyobb gond- és figyelemmel, mindent elkövetvén, hogy testileg szépen kifejlett Miska fia, lelkileg is kellően kiképezve legyen.
Mihály elvégezvén a philozofiai studiomokat, Popovics Bazil, ungvári püspök őt, mint nagyszerűen ajánlatos külsejű s amellett, szelíd, jámbor, erkölcsös viseletű ifjút szívesen vette be a kispapok közé az ungvári papnöveldébe. Bár csak középjó bizonyítványt mutathatott fel – minthogy igen csekély időt szentelt studiumokra, inkább művelődési társulatok, nyelvészet és zene iránt volt igen fogékony – de talentumának erejére őt egy ifjú papnövendék sem múlta felül. Gyenge latin volt, de azért, bármely tantárgyból, mely latin nyelven volt írva, egyszeri átolvasásra 1–2 lapot kész volt szó szerint elmondani. A német nyelvet és zongorázni saját szorgalmából tanulta meg; egy szóval finom érzésű, s gyengéd, művelt, női körökben kedvesen láttatott ifjú volt. Róla iskolatársai azt beszélték, hogy hét évig szopott.
    Talán a ráfogásnak, vagy mondának volt is valami alapja, mert csodálatosan növekedett testben és erőben s már 18, 19 éves korában páratlanul daliásan kifejlett, valóságos marciális-alak volt. Társai ösmervén nagy erejét, gyakran kötekedtek vele, így akarván őt csendes indulatából élénkebb tempóra buzdítani, minek a vége rendesen az lett, hogy két kezével elkapván két klerikust, ezeket magasra emelve sétált velük a múzeumban alá és fel. De ezen óriás erőhöz testi szépségek is járultak. Egyenes növésű magas alak, ó-görög mintájú orr, ábrázat, barna haj, sötét nagy fekete szemekkel, melyeket hosszú szempillák és szemöldök árnyékoltak. Midőn tréfái között megállapodott, fejedelmi alakja mellett a többi kispapok eltörpültek. Kedélyére nézve: jámbor, barátságos, tréfás, igazságszerető, sőt szigorú volt, de azért mások hibái iránt elnéző, kibékítő volt. Tanárai s társai egyaránt szerették.
Bacsinszkyt a szabadságharc küzdelme az ungvári papnöveldében találta. A haza veszélyben volt. A hazának katonára volt szüksége. – Eötvös Tamás, ungmegyei kormánybiztos, Popovics püspöknél tisztelegvén, előadta, hogy a honvédelem írástudó ifjúságot igényel a közvitézek közé, és a hazafias lelkű főpap szívesen hajlott a hazafias felszólításra és szívesen megengedte növendékeinek, hogy vállalkozzanak a haza védelmére, biztosítván a visszatérőknek a papi állást és a hazáért harcolókra pedig püspöki áldását adván, a kispapok közül igen sokan a honvédek soraiba léptek, talán mondanunk is fölösleges, hogy ezek közt első volt Bacsánszky.
    Szülei már ekkor nem voltak életben. A haza lángoló szeretetétől űzetve, testvéreitől, rokonaitól búcsút sem véve, eltűnt, mintegy megszökött s egyenesen sietett Debrecenbe, s az ott lévő honvédek sorába vétette föl magát, s nem sokára őrmester lett. A testvérek, rokonok csak a debreceni vásárról hazatérő ungvári kereskedőktől tudták meg, hogy ő a honvédhadseregben szolgál s már altiszt.
Kossuth Lajos azon időben Debrecenben járván, szemlét tartott az összes katonaság fölött, s amint megpillantá a marciális alakú katonát, összes kíséretével megállt előtte, tetőtől-talpig szemügyre vette s aztán így szólt hozzá:
    - Mi és ki volt ön a polgári életben:
    - Én orosz pap voltam, kormányzó úr, felelé Bacsánszky öntudatosan és büszkén.
    Ekkor Kossuth magasan emelé kezét, még Bacsánszky vállát elérhette, mondván:
    - Ön lesz az én Toldim, Kinizsim, lesz rá gondom.
    És csakugyan pár nap múlva Dembinszky tábornagy hadseregébe, a 75. számú zászlóaljhoz lett áthelyezve Eperjesre, s ott helyben hadnagy lett belőle.
    Eperjesen is voltak sokan tanúi az ő bravúrjainak. Melyek közül egyet csak hamarosan be is mutatott. Tiszti kinevezése alkalmából – oly háborús időben igen röviden lehetett jubilálni és ünnepelni – tiszttársait egy rövidke früsökre a cukrászdába kéreté s derekasan neki láttak a jóféle erősítőknek. Kedélyesen, vígan folyt a társalgás, miközben egy huszár hadnagy vágtatott az utcán a cukrászda felé, kit meglátva a tisztek, szinte behívtak. A huszár nem soká kérette magát. A másik percben már ő is a cukrászdában iddogált és vigadozott, de csakhamar elkezdte a baka-tiszteket gúnyolni s ízetlen tréfáival bosszantani, mire a baka-tisztek indulata kitört. Bacsinszky észrevevén, hogy itt még hevesebb összetűzés is lehet, ezt meghiúsítandó, szelíd modorával így szólt tiszttársaihoz:
    - Barátaim, hagyjatok fel az ily gyermekes szóváltással; haza védőihez nem illő ez, huszár pajtás! A cél egy, akár lovon, akár gyalog szolgáljuk a hazát, de mégis, miszerint lássad, mennyit érsz te a baka felett, ülj arra a rossz gebére, hogy emeljelek föl lovastul együtt.
    - Tettben szól a magyar, hadd lássam, felel hetykén vissza a huszár fölpattanva lovára.
    Bacsinszky odaáll, balvállát a ló lapockáinak vetve s jobb kezével a ló derekát átölelve, az egy perc alatt gazdástól együtt a levegőben állott.
    - Na, merre dobjalak huszár? kérdi Bacsinszky.
    - Hagyj békét, bajtárs, mond a huszár, te fényes kivétel vagy társaid közt.
    A tisztek s az összegyűlt népség megéljenezte az erős katonatisztet; a hencegő huszár pedig gúnykacaj között tovavágtatott.
    Ezután megkezdődött a csatározás és Bacsinszky dicsően részt vett minden nevezetesebb csatában s vitézségének és személyes bátorságának jutalmául századosi rangot nyert. Végre fölvirradt az 1849. évi augusztus 9-ik nap szomorú reggele, a gyászos temesvári csata napja. Az egyesített osztrák-orosz roppant haderő állott szemben a kiéhezett, elfáradt és elcsigázott magyar hadsereggel, melynek vezére Dembinszky s a későn érkezett és itt megsebesült Bem vala. Kétszáz nagy torkú ágyú szórta a kegyetlen halált az ellenfelekre, s a csata változó szerencsével folyt egész napon át, míg végre estefelé a roppant kozák lovasság megtörte a magyar sereg erejét és rendjét, mely rendetlen zűrzavarban vala kénytelen menekülni. Bacsinszky százada is hátrált, s a zászlótartó elesvén, kezébe ragadván s magasan lobogtatván a zászlót, megállásra buzdítá zászlóalját, miközben súlyos sebet kapván, térdre esik, de így is osztja maga körül a halált, míg nem rövid idő múlva a muszka lovasok ezrei áttörtek a hős paphonvéd és számtalan magyar hős teste fölött, az élőket is biztosan elgázolva, mint mikor a Vörös tenger a fáraó népe fölött összecsapott.
    Így ért vége a nemes kebel, mely hazájáért, a szabadság- s az emberiség szent érdekeiért oly forrón lüktetett. Dembinszky tábornoknak kedvence volt; egy időben adlátus adjutánsul szolgált mellette.
    Legyen béke porai fölött a közös temesvári sírban!

szozattv


szozat a tiszta hang csurkaszentmihályi Egy az Isten 1117 Fényességes csillagok 1124 bevonulás A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf