vitéz Somogyvári Gyula: Magam bátorítása

Szívem: ne fájjon néked az a másik,
míg el nem múlik ez a förgeteg.
Szívem: nem sírunk nagy-idő múlásig
és nem tűnődünk tegnapok felett.
Szívem: mi ketten most nem is vagyunk,
szívem: nagy ének most a mi dalunk!

Szívem: nem látjuk mi most a virágot,
szívem: szent böjtök szakadtak reánk.
– Áldott tűz most a te gyertyavilágod –
Jaj! – csak ne szánjad most azt a leányt!
Szívem: mi ketten most nem is vagyunk,
szívem: nagy ének most a mi dalunk!

Szívem: kevés a zsoltáros magyar
s látod – várják az igaz éneket,
kell most a hit és kell és kell a dal:
sokan vannak a kicsinyhitűek.
Szívem: mi ketten most nem is vagyunk,
szívem: nagy ének most a mi dalunk!

Szívem: amíg e porbanéző arcok
hittel nem néznek mind az ég felé:
mindaddig vívjuk e szent, énekes harcot
akár ha meg is szakadunk belé!
Szívem: mi ketten most nem is vagyunk,
szívem: nagy ének most a mi dalunk!

Szívem: ha majd nem hull a könny szünetlen
és lejövend a tíz csapások vége,
akkor majd újra kiballagunk ketten
a holt szerelemek temetőjébe.
De addig – szívem – mi nem is vagyunk,
s addig nagy ének – szívem – a dalunk!

1920. január