Mikszáth Kálmán: Beckó vagy Bolondóc vára

Ludwig Rohbock – Beckó várának romjai (1863)Zsigmond király idejében a hatalmas Stibor vajda volt a legbolondabb okos ember (a kit pillanatnyi szeszélyek vezettek néha a legkomolyabb dolgokban). Ellenben Beckó volt a legokosabb bolond.
Óriás birtokain vadászatot rendezett Stibor vajda egy napon. Hasonlóan az indus nábobokhoz, a Vág melletti kis király is ezerekre menő hajtókkal, százakra menő társzekerekkel és roppant vendégrajjal verte föl az őserdők csöndjét.
Szájhagyományok szerint egy ebédre éppen azon kopasz szikla alatt települt meg a vidám társaság, melyen később az ország legszebb vára állott. Derült hangulatba hozta a vajdát ebéd alatt a házi bolondja, a virgonc eszű Beckó.
- Vajon mit csinál most Zsigmond király? – tűnődék a főurak egyike, mire azt felelte a bolond:
- Adósságot.
Bezzeg kitört erre a hahota mindenfelé.
A nyitrai püspök a hatodik kupa bornál azon kezdett sopánkodni, hogy miért nem hisznek a zsidók a Krisztusban? Abba is beleszólt Beckó:
- Ugyan hogy is hihetnének ott a fiúban, a hol az apa örökéletű?
Talált a felelet, ez is, az is. Úgy szórta Beckó a szikrákat, mint a legnemesebb kő a színeket. Mindenki bámulta. Maga Stibor vajda el volt kápráztatva.
- No Beckó – monda, – ma nagyszerű voltál.
- Az szoktam lenni, – felelte mosolyogva a bolond.
- Hálás leszek hozzád, – folytatta Stibor.
- Nem szoktál az lenni, – vágott vissza a bolond.
A vendégek gúnyosan mosolyogtak a gazda rovására, a mi kissé felbosszantá Stibort.
- No hát, kívánj valamit!
- Jól van, jó. Én azt kívánom, építs nekem erre a sziklára itt fölöttünk egy várat; szebbet Visegrádnál.
És néhány nap múlva csakugyan elkezdődött az építkezés, vésték a kemény sziklába az alapokat.
Persze Stibor vajda kitalálta az építkezés legokosabb módját, az igazi közmunkát; a ki a hegy alatt ment el, lett légyen az lengyel kereskedő, vándorló legény, vagy bárkinek a jobbágya, azt befogták és tíz napig dolgoznia kellett, hogy aztán tovább mehessen. Ha szekéren jött, vagy lóháton, annál jobb, mert a szekérnek és lónak is hasznát lehetett venni az építés körül. Még az átutazó urak és úrasszonyok sem voltak kivéve; egész kíséretükkel ott marasztolták nyolc napig. Ha már bolondnak épül a vár, hadd legyen egészen bolond az építési módja is.
Egy pár év múlva fölépült a vár, olyan fényesnek, elragadónak, hogy a «legszebb»-nek tartották az országban. Stibornak magának is nagyon megtetszett, mikor először meglátogatta az immár várúrrá lett Beckót.
- Te Beckó, nekem ez a vár nagyon tetszik.
- Elég csinos.
- Cseréljük el Beckó.
- Mit adsz érte?
- Annyi aranyat, a menyit te magad egy zsákban elbírsz és egy másik várat.
- Nem bánom, cserélek egy föltétel alatt: legyen a vár a tied, de viselje az én nevemet.
Ez a vár építésének meséje. Így lett halhatatlanná Beckó. De a mesének folytatása is van, mely szomorú véget szán Stibornak.
Ott lakott Beckón, itt tartá fia lakadalmát is Szechen Katalinnal. Egy álló évig és egy napig tartott a dáridó. Az első napon nagy kegyetlenséget követett el Stibor, egyik szolgáját, a ki kedvenc vadászebét megütötte, ledobatta a szikla tetejéről a mélységbe. Az utolsó napon (éppen egy évre rá) ebéd után pityókosan ledőlt a várkertben a gyepre szundikálni. Mérges kígyó mászott elő a bokorból és kivájta az alvó főúr szemeit. Stibor fölriadva az irtózatos fájdalomtól, őrülten futott a sziszegő kígyó elől, a mely üldözte. Futott, futott világtalanul… aztán meg röpült; mert arra a helyre érve, a honnan a szolgát ledobatta, lezuhant és szörnyű halálát lelte.
Roppant birtokait fia örökölte, a kiben 1834. évben kihaltak fiágon a Stiborok, s Beckó az alsó-lendvai Bánfyaké lett királyi adomány útján. Ostromló had nem igen nyugtalanítá Beckót, mert erős is volt, hozzáférhetetlen helyen is állott, mindössze egyszer próbáltak szerencsét az Ibrahim budai basa arra kalandozó hadai, de Bánfy Kristóf benn a várban föl sem vette, gúnyos levelet dobatott le az ostromlók közé:
«Jó reggelt kívánok kegyelmeteknek mind közönségesen, ha sikerül a várat benneiök, kalapot emelek kegyelmetek előtt.»
Bíz az nem siketült. Eltakarodtak szégyenletesen s a gyönyörű sziklavár a «bevehetetlenség» hírébe esett. Zajtalan, békés fészek volt, hol nyugodtan írhatta Bornemissza uram a Bánfyak portektorsága alatt az ő református prédikációit.
Még tán ma is állana Beckó, ha a Bánfyak lendvai ága ki nem hal s a vár nem kerül hat atyafira. A mit az ellenség nem bírt véghez vinni, megtette a hat tulajdonos. Közös lónak túrós a háta, közös épületne becsurog a fedelén.
A beckói várban, melyből egy-egy hatodrész illette meg egyet, senki sem lakott, senki sem javított semmit többé. Villám ha lecsapott, szél ha valamit letépett, idő a mit megrongált, az úgy maradt.
Lassankint rom lett; de olyan rom, mely még ma is mutatja Stibornak királyi fényűzését: a kőbe vésett Stibor-címerek, a művészi faragványok. Sőt a festők ecsetéjét is igénybe vette a hatalmas vajda. Az ivóterem düledék falain még most is jól ki lehet venni két képet, egy táncoló medvét a vezetőjével s egy oroszlánnal vívó lovagot.
A rege szerint két holló röpköd szüntelen az omladék fölött. E két holló Stibor és gonosz neje Dobrochna, a kik arra vannak elátkozva, hogy őrizzék a várat, míg egészen egyenlővé nem lesz a föld színével.

szozattv


szozat a tiszta hang jankocsm archiregnum1209 szekoko1227 szentmihálynap napéjnapfor kerecsen2018 Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf