Dalmady Győző: A sebesült honvéd

Dobok peregnek, fújják a trombitát,
Csattog a patkó, a vezér fölkiált:
Előre! rajta!
Hiába szólok: várjatok, várjatok!
Senkise hallja.

A csatatéren egyedül maradok,
Nem vár meg senki, hisz nyomorék vagyok,
Lábam ellőtték!
Viszi, ragadja a büszke lobogót
A hír, dicsőség.

Lankadtan dőlök a göröngyre, pedig
Lelkem fenn szárnyal, harci vágy melegít,
Mennék száz ellen!
Szívesen adnám másik lábamat is
A küzdelemben.

Oh, szinte hallom a harci riadót,
Szuronyt szegeznek, s a magyar lobogót
Viszik előre!
Az utolsók közt lehetnék legalább
Védelmezője.

Dicső bajtársak! küzdjetek, küzdjetek!
Hős harcotokban távol is részt veszek,
Sebektől égve.
Elszálló lelkem utánatok repül,
És nem az égbe.