Sajó Sándor: Dal az éjben
Galíciában, lövőárokban
Magyar honvédek ülnek bús sorban;
Zimankós éj van, a lelkük fázik
S száll, melegedni, messzire, hazáig.
S a Tiszapartról álmok ringnak:
Harangszó, napfény, szénaillat…
S a mély árokban, méla búban,
Fölzeng a nóta édesszomorúan.
- Közelben, szemközt, muszka árok;
A hang odáig elszivárog;
Orosz legénység hallgatja, hallja.
S figyelni kezd az idegen dalra.
S ahogy bűvölten, előbbre megy egyik,
Közelebb lopódznak egytűl egyig:
Puskára könyöklőn, néma rajban
Fürösztik a kedvük a zengő dalban.
Ott állnak, - fejük lehajtva mélyen,
Szláv szomorúság szobrai az éjben,
Lelkük, magyar dal bűbáján evezve
Tudj’ Isten hol jár messze, messze…
1914