Emőd Tamás: Kimaradási engedély

A nagy vasútépítést abbahagyta
Szibériában négyezer fogoly
És napnyugatnak mendegélt, amerre
Magyar tanyák felhője vándorol:
Ott bandukolt a négyezer fogoly közt
Koldus batyuval közvitéz Balogh,
Koldus batyuval és kigyúlt szemekkel,
Éhezve, fázva, rongyosan, gyalog.

Már látta szint’, Pesten, hogy fogadják,
Hogy hömpölyög nyomába majd a nép,
Kendők lobognak és virágeső hull,
Boldog harangszó zeng amerre lép, –
Fülébe csengett szinte már az ének
Szebben dalolják, mint az angyalok:
– „Hozsánna Néked! Alleluja! Megjött
Szibériából közvitéz Balogh…!”

És három év után, Pest városába
Balogh közember megjött csendesen,
De késő este volt, záróra elmúlt
És őrá nem várt senki, – senki sem!
Tűnődve ment a házfalak homályán,
Csukott kapuk közt csendesen haladt,
S a transzbajkáli városokra gondolt
A messzi muszka hómezők alatt.

Egyszerre csak bakancsok lépte koppant
És jött kilenc-tíz fegyveres személy,
Megállt a sarkon és elébe toppant:
– „Van-e kimaradási engedély…?”
Balogh közember halkan felsóhajtott
És érzett, hogy a hangján bánat ül:
„… Szibériában voltam három évig,
Kimaradási engedély nélkül.”       

                       1918