Bartók Béla levele – Jurkovics Irmynek

A Jurkovics lányok művelt társasági hölgyek voltak, az egyikbe Bartók beleszeretett. Jurkovicsék vidéken laktak, de gyakran megfordultak Pesten, és ilyenkor a fiatalok együtt lehettek. Bartók egyik levelében említi, hogy „mostanában sokat lumpolok!!, mert itt vannak a Jurkovics lányok!”

1905. augusztus 15.

Párizs, 18. Rue Clément-Marot.

 

Kedves Irmyke.

 

    Csakhogy végre békességben vagyok!

    Oly rengeteg sok munkát adott a Rubinstein-pályázatra való előkészület; s mindhiába! A zeneszerzői díjra 5-en konkuráltunk, s többi 4 alak munkái középszerűen alul, az enyém a középszerűen felül volt, ezrét a rendszerető jury-tagok, kik az „arany középútról” szóló közmondásnak hódolnak, nem adták ki a díjat senkinek sem.

    A zongora díjat Backhaus angol zongorista nyerte el, a ki tényleg szépen játszik. Dühöngök! Mert annyi fölösleges munkát kívántak a pályázathoz (pl. az összes beküldött pályamunkákat 2 példányban, pedig a 2. példányt meg sem nézték a jury-tagok), no és most ilyen eredményre nem számítottam. Legfeljebb arra, hogy más műveit jobbnak mondják, s annak ítélik oda a díjat. Egy vigasztal, hogy így legalább eljutottam Párizsba, ebbe az isteni istentelen városba. Nem lehet leírni, csak látni kell, mennyi szép, mily szép dolgok vannak itt, a világ középpontjában. Mekkora művészettel épült Párizs! Micsoda ehhez képest Bécs, Berlin! (Budapesttől még sokat remélek, eltekintve a pótolhatatlan régi műemlékek hiányától.) Nos talán ha még alaposabban merültem Párizs tanulmányozásába, bővebben fogok e sok mindenről írni.

    Időközben elment jó néhány nap, hát valóban írhatok – ha csak röviden is – a töméntelen sok műkincsről, melyet már eddig is láttam.

    Mekkora öröm, ha a múzeumban rábukkanunk egymás után a reprodukciókból jól ismeret műremekekre, a Mona Lisára, Rafael madonnájára, Virgée-Lebrun asszony annyira ösmert portrait-ira, Murillo koldusfijára etc. etc.

    Mondhatom, hogy rám még festmény alig gyakorolt oly nagy hatást, mint Murillo nagyobb kompozíciói a Louvre-ban. Eltekintve sok egyéb tökéletességüktől, melyről fogalmunk lehet a reprodukciókból is, oly bűvös a színharmóniája e képeknek, mint egy másiknak sem. Rám úgy hatottak, mint egy-egy varázsütés. Ezt is azokhoz „a hatásokhoz” sorolom, melyet éreztem pl. a Trisztán, Zarathustra előadásánál, az első Weintgartner koncerten Berlinben, idén Bécsben Dohnányi Beethoven-koncertjének előadásánál, vagy mikor 3-4 évvel ezelőtt először pillantottam meg a bécsi Stepanskirchet.

    Ma egy csomó impresszionista képet néztem meg a Luxembourg múzeumban.

    De hát ki győzne minderről írni! A Bois de Boulogne-ról (Városligetünknél 8–10-szer akkora üdülőhely a város egyik végén), a Bois Vincennes-ről (ugyanakkora erdő a város másik végén), mindkettőt terek, szobrok, egzotikus növények díszítik. Hát a Luxembourg kertről, a Tuileriákról, Camps Elisées-ről (melyhez nem lakom messze), a velőt-csontot rázó Metropolitain vasútról, a Park Monceau-ról – – – Csak még az utóbbiról pár szót. Céltalanul bolyongván Páris avenue-in, egyszerre csak kis paradicsomra bukkanok. Az egész kertecske tán kétakkora, mint a pesti Erzsébet tér. De akkora leleményesség csak franciáktól telik, a mekkorával természetet-művészetet felhasználva tündérivé varázsolták e parányi kis helyet. Gyönyörű fák, virágok, cserjék közt annyi szobor rejtőzik, amennyivel egy kis tavaszi tárlatot lehetne rendezni. Hogy csak nehányat említsek: itt van Pailleron, Maupassant, Thomas, Gounod szobra, mindmegannyi poetikus emlékköve a francia művészetnek. Egy incifinci tavacska hűsöl a fák árnyékában, partján porladozó, omladozó görög oszlopsor húzódik, mintha csak valami antik épület romja került volna ide. az oszlopok némelyikére folyondár kúszik fel – – –

    A „Jardin des plantes”-ben libanoni cédrusok alatt sétáltam, a „Boulevard des Italiens”-en „Pesti Hírlap”-ot, „ A Nap”-ot vásároltam (csupa egzotikus dolog!).

    És mennyi szép templom!

    Aztán ott vannak a művészi szempontból nem is, de egyébként érdekes látnivalók, pl. a „moulin rouge”. Legény ugyan nem szokott leánynak erről írni, de én fittyet hányva a NM. szokásnak, csak azért is megírom,, hogy ennyi festett arcú-hajú égi pillét egy csomóban sehol sem láttam. És milyen barátságosak ezek az „elegáns” hölgyek! Kérem némelyikük még meg is szólított, kis híja, hogy meg nem csókolt (!). De kiadatott a jelszó még bementünk előtt: „Föltétlen némaság!” Hű maradni ehhez már csak azért sem volt nehéz, mert akkor még egy árva kukkot sem tudtam franciául. (Most már tudok vagy 3-4 kukkot: tudom pl. azt is, hogy a Moulin-Rouge-beli és hasonló nőket „comme il en faut”-nak nevezik. Tehát óvakodnunk kell tisztességes embereknek ezt mondani, tévedésből „comme il faut”* helyett.) Éjjeli mulatóhely a „le néant” nevű korcsma. Ebben asztalok helyett fakoporsók vannak, a helyiségek falai feketék, díszletei emberi csontvázak, vagy vázrészek, a pincérek „Pompe Funèbres** öltözetben szolgálnak ki, a világítás olyan, hogy ajkunk szederjes, arcunk viaszsárga, körünk violaszínt ölt (azaz: hullákhoz hasonlítunk), s afféle mutatványokkal szórakoztatnak, hogy a társaság egyik tagját nyakig lepedőbe burkolva koporsóba állítják, hogy szemünk láttára csontvázzá változik etc. (Ilyen ugye nincs Sztmiklóson?)

    Levelére válaszolva ki kell jelentenem, hogy Bach, Beethoven, Schubert, Wagner annyi mindent, oly erősen karakterizáló zenét írtak, hogy e mellett a francia, olasz és szláv zene együttvéve kismiska! Liszt áll a négy nagyhoz legközelebb, de ez ritkán írt magyarul. Ha teszem azt az én „Gyászindulóm” ki is állná egyik-másik tekintetben a versenyt, valamely nemzet nem állhat ki a porondra egy – 4 oldalas darabocskával. És ha bármilyen nagyszerű is az! röviden: távol állunk még attól, hogy startra készen legyünk. Dolgozni, tanulni, dolgozni, tanulni, és harmadszor is dolgozni, tanulni. Így elérhetünk valamit. Mert ha a magyar népzenét más népével hasonlítjuk össze, meglepően kedvezőbb ítéletet hozhatunk. A mennyire én az idegen népek zenéjét ismerem, a mienk jóval felettük áll, kifejező erő, változatosság dolgában. Egy olyan paraszt, a ki olyan melódiát komponál, mint a mellékeltek egyike, ha gyermekkorában parasztsorból kiállva tanult volna, biztos, hogy kiváló, nagybecsű dolgokat alkothatna. Sajna, ritka olyan magyar paraszt, a ki tudományos pályára adná fejét. Intelligenciánk majdnem kizárólag idegen eredetű (erre vall a tengersok idegen nyelvű magyar úri ember); pedig csak az intelligencia foglalkozhatik a magasabb értelemben vett művészettel. Márpedig úri osztályunkban nincs erre képesség; ha kivételek akadnak, ezekben nemzeti művészet iránt nincs szemernyi fogékonyság sem. Csak akkor keletkezhetik igazi magyar zene, ha lesz valódi magyar úri osztály. Éppen ezért Budapest közönségével nem lehet semmit sem kezdeni. Nemzeti irányú nevelésükre kár idő pocsékolni. Neveljük inkább a (magyar) vidéket.

    Micsoda! Pesszimizmust vet szememre?!! Nietzsche hívének szemére?!!

    Mindenkinek iparkodnia kell mindenek felett lebegni; ne érintse őt semmi; legyen teljesen független, teljesen közömbös. Csak így fog megbékülni az elmúlással, az élet céltalanságával.

    Igazam (azaz igazunk) van-e vagy sem?

    Óriási küzdelem vezet a mindenek felett való lebegéshez! Hol vagyok még ettől?! Sőt úgy látszik, mintha az előrehaladással az érzékenység növekednék. A gyermek szerencsétlen, ha elveszik almáját. A magasabb fokon levő felnőttet efféle csekélységek nem bántják; de nem tartósabb-e szerencsétlensége, melyet érez, ha becsvágya nem teljesül annyira, mint óhajtaná. Lépjünk egy fokkal magasabbra! akit már a becsvágy sem háborgat, nem fáj-e annak véghetetlenül az, hogy az emberek, főleg, kik hozzá bármi tekintetben közel állnak, gyermekek módjára bárgyúságokat hajhásznak, s nem képesek feljebb emelkedni. S ha már legmagasabb fokon van az ember, ha már abban sem leli örömét, bánatát, hogy segíthet-e, nem-e az embereken, vajon nem óhajt-e még akkor is egy valamit, forrón óhajt: bár az egész emberiség ily magas fokon lenne?

    Így látszólag ellentmondást, lehetetlenséget rejt e tan, éppúgy, mint pl. a szkeptikusok tana. A szkeptikusok azt mondják: „Kételkedni kell mindenben.” „Úgy! – felelik ellenfeleik –, akkor kételkedni kell abban is, hogy kételkedni kell.” Mamám vigasztal és bíztat, hogy el fog jönni még a szebb jövő számomra! – Igen, de hátha későn jön! hátha akkor közömbösen hogy a szebb jövő, valamint a felserdült ifjú hidegen tekint arra a játékra, melynek mint gyermek annyira örült!

    Ide iktatom néhány bibliára, vallásra vonatkozó megjegyzésemet, azaz észrevételemet; kérem viszontmegjegyzését; tán eszmecsere fejlődik a dologból.

    Furcsa, hogy a biblia azt mondja: „Isten teremtette az embert.” Holott éppen fordítva áll a dolog: ember teremtette az istent.

    Furcsa, hogy a biblia azt mondja: „a test halandó, a lélek halhatatlan”. Mikor ez is fordítva igaz: a test (anyaga) örökkévaló, a lélek (a test formája) véges.

    Furcsa, hogy a papi és színészi pályát ellentétesnek mondják, pedig a pap is, színész is egyet hirdet: mesét.

    Azt hiszem, hogy vallástalanság idején olyan fajta emberek a leginkább kicsapongók, akik a vallási uralom idején fanatikus hitbuzgók lettek volna.

    Még néhány sort arról az internacionális társaságról, mely ebben a pensióban (chez Mme Condat) lakik. Együtt dejeunerzik, diner-zi avagy diner-zott egynehány amerikai spanyol, 2 európai spanyol, 5 amerikai angol, 2 angol, 1 német, 1 francia, sőt legutóbb egy török is, aki – amint mesélik – poligámiában él, s ezt az állapotot igen dicséri. Van vagy 5 felesége, kiknek arcképeit ügyesen összetolható kis medalionban hordja magával!! Jó alak. Néha 4 nyelven folyik egyszerre a társalgás.

    Parlez vous le francais? ou avez-vous appris le francais?

    Legyen kérem tekintettel arra, hogy a borzalmas Rubinstein-pályázat hiábavaló előmunkálatai mennyire elfoglaltak, s ne várasson meg annyira, a mennyire én vártam ezúttal válaszommal.

    Hogy van Emsy? Azt hallottam, hogy elköltözik Szentmiklósról! Valóban? Sokszor üdvözli és válaszát várja

Bartók Béla  

/*/ kifogástalan (viselkedés)

/**/ pompes funèbres=gyászpompa  

szozattv


szozat a tiszta hang Rátkai 10 11 TriaNON harangja EST attila1017 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf