Mikszáth Kálmán: Fogaras

fogaras106A hagyomány szerint Apor László vajda építette Fogaras várát 1299-ben. Ugyanaz az Apor, akinek a lányába beleszeretett Ottó magyar király. A vén Apor oda csalogatta koronástól. Aztán elfogatván, bezáratta a várába, a koronát pedig ott tartotta magánál.

    Mozgalmas történeti események fűződnek ez ódon, sajátságosan sima falakhoz.

    Fölelevenül a múlt ide belépve. Íme a nagy terem, ahol annyi nevezetes országgyűlés folyt le. Amott, abban a szögletszobában feküdt a ravatalon I. Apaffy Mihály 1690. április 15-én. A kápolna is ép még. Ide jártak imádkozni Erdély fejedelemasszonyai. (Mert e vár sok ideig volt a fejedelemnők tulajdona.) Éjszakkeleti részén vannak a földalatti börtönök. Sok úri lakó volt ezekben is. Itt senyvedt Haller János, Cserey János, a makacs Béldi Pál. Fényes és szomorú képek egymásfölébe torlódnak.

    De Fogaras pusztán, mint épület, történelmi érdekessége nélkül is, méltán leköthetné a magyarok figyelmét, mert ősváraink egyik legszebb példánya.

    Hosszú, fölszedhető híd vezet a várba a víztartón át. A vár fala négyszögletben foly körül. Miden szögleten egy bástya, hat ágyúra való. Építhette Apor eredetileg, de a többi gazdák is toldották, újították. Látszanak a falakon a Báthoryak sárkányfogai, imitt-amott a Bethlen Gábor hattyúi.

    A szép Fogaras várával egy nagy uradalom is járt, a «Fogaras földje»; valóságos hercegség. A XVI. században a Nádasdyak kezén találjuk, kik Fogarasföld örökös urainak címezék magukat. Nádasdy Annának keze révén jött a vár Majláth István birtokába.

    Nyugtalan lelkű ember volt Majláth István. Zápolya őt és Balassa Imrét nevezte ki Erdély vajdáivá, de rövid időre Ferdinándhoz csaptak át.

    Zápolya most sereget külde ellenök s ostromolni kezdé Fogaras várát Török Bálint. A vár erős volt, nevetve hányt Majláth fittyet az ötezer ostromlónak. Szégyenszemre vissza kellett vonulnia a királyi seregnek.

    Zápolya most országgyűlést tartott Tordán, megidéztette a pártos vajdákat s miután nem jelentek meg védekezni, hűtlenségi pört akasztott a nyakukba.

    Balassa megijedt: Kegyelmet kért. Meg is kapta. Majláth ellenben azt üzente dacosan:

    - Tessék, mérkőzzünk össze! (s behúzódott erős várába).

    Zápolya dühbe jött s nyomban megindult Budáról nagy sereggel Fogaras alá, majd megtanítja ő Majláthot, azonban meghalt útközben Szászsebesen, 1540. július 21-én. Majláth határozott szerencsében volt, mindegyre merészebb lett és nagyravágyóbb.

    Maga hirdetett most már tartománygyűlést Segesvárra s ott ismét fölvették Balassával a «vajda» címet Ferdinánd részére. «Özvegy asszonnyal, gyerekkel kikötni nem nagy virtus.»

    Hanem az özvegy asszonynak jó pártfogója akadt: a szultán, aki nyomba leküldé Erdélybe a nikápolyi basát, Bala béget, az izgága főúr ellen. Majláth ismét behúzódott az ő «Fa-garasába». (Egy fagaras, a melyik többet ér az ország valamennyi rézgarasánál.)

    Az ostromot megkezdé Bala bég, de csakhamar belátta, hogy a vár bevehetetlen az ő seregével s fogyatékos ostromszereivel.

    Nem csüggedett azért, ügyes észjárású ember volt. Valahol kerített magának egy fickót, aki azelőtt bent a várban szolgált Majláthnál: az ajánlkozott neki jó pénzért hasznos felvilágosításokat adni. Som Ferencnek hítták az illetőt.

    Som uram roppant csodálkozott, hogy Bala bég mindenről kérdezé a világon, csak a vár berendezéséről, erejéről, az őrségről nem. Mert Som uram sok várban, sok hadi kalandban megfordulván, szakember volt az elárulásokban. Bala bég minduntalan Majláth István uramról tudakozódék s annak a bolondságain, apró-cseprő cselekedetein látszott pompásan mulatni. Hogy néz ki? Szeret-e csinosan öltözködni? Vannak-e furcsaságai? Gőgös-e a magatartása?

    Som uram sokat tudott róla beszélni, de egyszer mégis kikottyantotta.

    - De hát mire való mindez néked kegyelmes Bala basa? Ne beszéljek inkább a várról?

    - Nem szükség édes fiam. Szó a mi szó, neked bizalmasan megmondom, Majláth István uramból én erdélyi fejedelmet szeretnék csinálni.

    Egyéb sem kellett Som uramnak. Jól sejtette Bala bég, hogy ezzel a hírrel nyomban a várba megy, hogy két kulaccsal dolgozó ember ő kegyelme, de éppen ilyen kellett most neki.

    Somot csakugyan beeresztették a várba (lehet hogy éppen odatartozó volt) s elmondotta Majláthnak a basa megjegyzését, olyan szút eresztett be a hiú főúr fejébe, mely ott erősen kezdett rágcsálni s mikor az ostromló basa követet küldött hozzá, hogy szeretne vele négyszemközt beszélni, Majláth megindítá az alkudozást e találkozás tárgyában.

    «Kész vagyok elmenni» – üzené Majláth – «de mivel biztosítasz, hogy nem vagy rossz szándékban?»

    «Kezeseket küldök be», – üzente vissza Bala bég – négy török főtisztet, köztük az édes testvéremet Hasszán béget.

    «A kezesek nem elég», – folyt tovább az alkudozás – «hanem esküt is tégy, hogy bántódásom nem lészen.»  

    Bala bég megesküdött ünnepélyesen az alkoránra tett két ujjal, a Majláth két követe, Horváth Péter és Boér György előtt:

    - Esküszöm Allahra és Mohamedre, az ő szent szakállára, hogy én Majláth Istvánt, míg ez a nap az égen jár, egy ujjal sem bántom.

    Nem volt már semmi kétely. Július 22-én elhagyta a várat Majláth. A hídon ott várta a négy kezes, aranyos ruhákban, drága kócsagos turbánokban.

    Mikor Majláth kijött a kapun, azok egyenként lépkedtek be rajta. A kapu becsukódott utánuk.

    Majláth gyors léptekkel sietett az ostromló táborba, a vezéri sátor felé; tele tüdővel szíván a friss reggeli levegőt. Mert még korán volt. A nap csak az imént kelt föl a hegyek mögül s üdítő fényt lövellt szét, nem lankasztó forróságot, a vezéri sátort elönté olvasztott arannyal, ragyogott, villogott a kopják hegyén.

    Bala bég eleibe jött messziről s megölelte, megcsókolta, úgy vezette be a sátorba. Egész nap etették, itatták nagy fejedelmi bőkezűséggel, a basa bókokkal és szép szóval tartotta, s valahányszor közbeszólt Majláth, hogy «térjünk a tárgyra, mert vissza szeretnék menni», a basa elszomorodott, hogy olyan rosszul érzi magát nála, és mindig az lett a megállapodás, hogy elég hosszú a nap, majd ráérünk a dolgunkat megbeszélni, – hiszen nem sokból áll az.

    Pedig biz az elég sokból állt, mert mihelyt a nap lealkonyodék, Majláth István uramat, kezdték kedélyesen megkötözni.

    - Hát ez az esküd? – ordítá dühösen a vajda.

    Bala bég egykedvűen fonta át kezeit mellén.

    - Arra esküdtem édes fiam, hogy addig nem lesz bántódásod, míg ez a nap az égen jár, – de nem kötelez immár semmi, miután a nap lealkonyodott, győződj meg róla magad is édes fiam, ha majd kivisznek innen, mert nem szeretném, ha a jellemembe kétkednél.

    - Hát a kezesek? – hörgé Majláth.

    - Azok bizony egyszerű janicsárok, a kikért nem érdemes búsulni.

    Így jutott fogságba Majláth István, ott is halt meg Konstantinápolyban a börtönben.

    *   *   *

    Két évtized múlva egy másik Majláth István támadt Békés Gáspárban, egy lugosvidéki köznemesben, kibe sok nagyravágyás és erős kalandortermészet szorult.      

    Békés bejövén Erdélybe, hol nagyon megkedvelte a fejedelem, föltette magában: «Ez a Fogaras enyém lesz egykor». Majláth István fia, Majláth Gábor ült akkor benne.

    Békés megkörnyékezte, elhitetvén vele, a jámborral, hogy előbb-utóbb elfogják, mert atyja bűnében részesnek hiszik; legjobb lenne, ha eladná az uradalmát s kimenekülne a külföldre.

    A gyámoltalan Gábor szót fogadott, harmincezer forinton odadobta a fejedelemnek Fogarast s kifutott az országból.

    Célját érte Békés; a fejedelem neki ajándékozta Fogarast. Most már Erdély leghatalmasabb nagy ura lett s föltette magában: «A fejedelmi süveg is enyém lesz egykor.»

    S majd csak hogy nem teljesedett be. Békés éppen a prágai udvarnál mulatott, mikor János Zsigmond meghalt 1571-ben s őt ajánlta halálos ágyán utódjának. Annyira szerette.

    Váltott lovakon sietett haza Prágából, de akkorra már meg volt választva az új fejedelem: Báthory István. Bevette magát most Fogarasra s mint egy kis király packázott a fejedelemmel, pártot gyűjtvén magának.

    A fejedelem mindenféleképp próbálta hűségére bírni a pártost, de Békés egyre dacolt, míg végre Bánffy György vezérlete alatt sereget küld Báthory Fogaras ellen. Tizenkilenc napig folyt a kemény ostrom, de most az egyszer sikerrel – mert Fogaras inogni kezdett s maga Békés is csak éjjel menekült, posztóba bevont patájú gyors lovakon.

    A szekeren, melyet a négy ló nesztelenül húszott, egy nagy hordót szállítottak. Abban a hordóban kuksolt beszegezve Békés Gáspár, a trónkövetelő.

    Kifutott Prágába, de nemsokára visszatért még egyszer, gyűjtött sereggel, azonban Kerelő-Szent-Pálnál csatát vesztett.

    Így jutott Fogaras a fejedelmek birtokába s maradt is véges-végi, t. i. II: Apaffy Mihály haláláig. Magányos úri embernél valóságos Pandora szelencéje; harminchárom mérföldnyi területével könnyen kísértetbe hozta az embert, hogy valami egyébnek kívánkozzék, mint a kis erdélyi udvar egyik alázatos csillagának.

    A telhetetlen, vakmerő emberre mai napig azt mondják Erdélyben:

    - Hová megy ő kelme? Kerelő-Szent-Pálra!

szozattv


szozat a tiszta hang jankocsm archiregnum1209 szekoko1227 szentmihálynap napéjnapfor kerecsen2018 Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf