Berzsenyi Dániel levele – Dukai Takács Juditnak

Berzsenyi házasélete egyhangúnak és színtelennek bizonyult, ezért is fordult figyelme a verseket írogató rokon leány, Dukai Takács Judit felé. Ennek a „szerelem”-nek emlékei irodalmunk egyik eszményi vonzalmának álmodozásait őrzik. Beteljesedése olyan ideálisan költői volt, mint a vers, melyben ennek az érzésnek állított emléket:

Midőn csapongva ömledő dalod
Klavírod érző hangjain lebeg,
Midőn nyilazva repdez ajkidon
Az ihletett szív s nyílt ész lángigéje,
Mely szívet-elmét egyaránt hevít:
Akkor, barátném, akkor érezem,
Mit veszte a föld durva gyermeke,
Hogy a Teremtő legbecsesebb alakját,
Kinek kezébe szívünk adva van,
Játéka, kénye rabjává alázta!
        /Dukai Takács Juditnak/

 

Nikla, 1814. július 5.

Kedves Kisasszony Húgom!

Két ízben valék már Vas vármegyében, s mind a két ízben elmulasztám köteles tiszteletemet. De engedelmet kérek és reménylek. Így kerültem valaha szeretőmet, midőn látására nem valék eléggé elkészülve. Ezerféle bajaim kedvetlenné és komorrá tettek, s nem akartam timoni homlokommal azt a szent helyet zavarni, hol csak az ártatlan vidámság és a nyájas Múzsák mulatnak.

Gyönyörködve látám kedves Kisasszony Húgom leveléből s verseiből, hogy a szépen kezdett pályán naponként előbbre halad. Valóban az a könnyűség, mellyel Kisasszony Húgom gondolatait, érzéseit előadja s az a szorgalmas tanulás, mellyel tudományát tökéletesíteni igyekszik, minden jót ígér; csak arra kérem kedves Barátnémat, hogy se hízelkedés, se gúnyolás, se más nehézségek által iparkodását megcsüggedni ne engedje.

Hogy levelem üres complimentekből* ne álljon, s hogy mint rokon és barát kötelességemnek eleget tegyek, vegye, kedves Barátném, ezen csekély, de szíves tanácsaimat szeretetemnek s tiszteletemnek csalhatatlan jeléül.

Valamint már szóval is kértem, úgy most is újra kérem kedves Barátnémat, hogy veseinek nagyobb, magasabb tárgyakat válasszon. A szép és nagy tárgy önként emeli lelkünket, s a legszebb ideákat, gondolatokat észrevétlenül segíti kifejteni s előhozni. Az oly kicsinységek, mint a Csizmasz vára, névnap és lakodalmi versek, csak kicsinységek maradnak, ha maga Homér énekli is azokat.

Mi szépet, mi nagyot mondjon az ember ezekről? Pedig a poétának szépnél, nagynál egyebet mondani nem szabad.

A poézis nem egyéb, mint lelki muzsika. A szép muzsika gyönyörködtet, a rossz pedig bosszant: így a vers is. A muzsikának, a dorombtól Haydn Koncertjéig számtalan nemei vannak; így a poézisnak is, a konyhadaloktól fogva Pindarus Hymnuszáig. Az a kérdés tehát, hogy dorombolni. akar-e a poéta, vagy lantolni? Ha lantolni akar, olyan tárgyakat válasszon, melyek a lanthoz illenek, egyébiránt Pindarus lantján is csak konyhadalokat fog pengetni.

Nem kívánok ugyan kedves Kisasszony Húgom ifjúságától schilleri mélységet, sem horatiusi magasságot és harsogást, de méltán kívánhatok gessneri festegetést és enyelgést, matthissoni phantasiát és andalgást. A poézisnak ezen alsóbb nemeire igen szép példákat láthat kedves Kisasszony Húgom azon könyvekben, melyeket azzal a kéréssel küldtem, hogy ízlését és poézisát azokhoz szabja és alkalmaztassa. S ezen kérésemet ismét megújítom. Kisfaludyt, Csokonait sohasem ajánlottam, s nem is ajánlom. Kisfaludy nagy poéta, kivált a Kesergő szerelmében nagy szépségek vannak, de az utóbbi munkáiban egészen leszállítaná húrjait, s általjában az ő virágai közé szemetjeit is felszedte, s következésképpen őtőle csak az tanulhat bátran, aki a gyöngyöt a gaztól tökéletesen meg tudja különböztetni. Csokonai pedig, ámbár szép, eredeti gondolatai vagynak, de az ízlésre nézve nagy Rontó Pál. Mindenek felett tehát arra kérem kedves Barátnémat, hogy a Himfy követését hagyja el, mert az a sok himfys dal és ének nem szülhet egyebet, mint szószaporítást és üres hangicsálást, mely a poétának legszenvedhetetlenebb hibája. Ki tudna minden csekélységről annyi énekeket és dalokat írni, mint Kisfaludy a szerelemről, mely a poézisnak leggazdagabb, legtermékenyebb materiája. A versben egy szükségtelen szónak sem szabad lenni, annyival inkább szükségtelen daloknak és énekeknek. Nem azon kell igyekezni a poétának, hogy a kicsiny és szűk materiából sokat írhasson, hanem hogy a legnagyobb s legmesszebb terjedő tárgyakat és gondolatokat minden lehetséges rövidséggel s tömörséggel adja ki, mint a trombita az összeszorított hangot; mert csak így hat a szívre, és ez a poézis. Az én csekély ítéletem szerint tehát mindezek felett leghasznosabban olvashatná kedves Kisasszony Húgom Péteri Takács Józsefet. Nem repül ez ugyan magasan, de soha nem is száll porba, s az ő ártatlan s nemes érzése, az ő együgyű, tiszta ízlése, kivált egy szépnembeli versszerztőnek díszére válnának.

Engem elhagynak lassanként a Helikonnak minden nyájasabb szüzei, s forróbb kebelre sietnek, mint a Szerelemnek tündér istenei. Íme, csak alig csikarhattam ki tőlek ezen kis verset, melyet azzal az alázatos kéréssel küldök kedves Kisasszony Húgomnak, hogyha már a Múzsák elpártolnak tőlem, s malasztjokat egészen megtagadják is, kedves Kisasszony Húgom ne kövesse őket, hanem maradjon Barátném, s tiszteljen meg ezután is tapasztalt szíves hajlandóságával, valamint én is a legszívesebb szeretettel és tisztelettel vagyok és maradok

kedves Kisasszony Húgomnak
igaz szívű barátja s atyafia

Berzsenyi Dániel

Mellékelve:

    A bonyhai grotta**

Lebegjenek, oh grotta, feletted
Ölelkezve pálmák s myrtusok lombjai,
Hintsenek szent árnyékot körülted,
Hintsenek illatot Ilissus bokrai.

S ha majd csendes mohaidon ledül
A hérók leánya magányos óráin,
S a szebb lelkek gondjaiba merül,
Oh fedezd könnyeit, s szárítsd el orcáin.

S midőn karján „Melanchokiámnak”
Az ének nektáros érzésére hevül,
Légy temploma a szelíd Múzsáknak,
S a sphaerák zengése ömledezzen körül.

 

Gróf Bethlen Ádámné Bonyhai kertjének Grottájában vágatta márványra Melancholia című dalomat.   

/*/ bókokból
/**/ barlangszerű mesterséges építmény

szozattv


szozat a tiszta hang jankocsm archiregnum1209 szekoko1227 szentmihálynap napéjnapfor kerecsen2018 Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf