Volly István: Alföldi nagy aratóünnep

Az aratóünnep a magyar nép legnehezebb munkájának a végzője. Megemlíthetjük, hogy az aratás – ahogy Magyarországon szokás – páratlan erőfeszítést kívánó munka. A világ egyetlen népénél sem fordul elő, hogy ilyen rövid időre sűrítse az egész évi termelési munka legnagyobbját. „Látástól-vakulásig” aratnak napokon át, mikor úgyis hosszú a nappal s rövid az éjszaka. Alig-alig alszanak. És akkor sem ágyon, hanem „hol erdőben, hol mezőben, hol a tarló közepében”… Ott is csak annyit, míg az aratógazda aludni engedi a bandáját. Ő pedig óvatos! Nehogy mélyen elaludjék, lefekvéskor a karjára támasztja fejét. Így alszik keveset, vagyis inkább szunyókál és ha a karja elzsibbad, a feltámasztott feje pedig lebillen, mint valami ébresztőóra – önmagától felriad a legszebb álomból is. És ébreszti a bandát, amikor legkevésbé hullik a kalászokból a szem, s a leghasznosabb az aratás. A kaszás hajlott derékkal emeli, suhintja a kaszát, izzik a napsugár a fején és a vállakon. Még mélyebben hajladozik a marokszedő, s kezét-lábát vérezi a tarló, a tövis. Az arató magyarra ráillik a bibliai mondás: „arcod verítékével veszed a mindennapi kenyeret”…

    A világ kevés népe vállalná ezt a hallatlanul nehéz munkát. És mégis kedves a magyar embernek! Kedves, mert különben nem emlegetné annyi szép nóta.

    Az aratás sajátos páros munka. A férfi kaszál és markot szed a leány, vagy az asszony. Háborúk idején asszony is kezébe veszi a kaszát. Vagy sarlóval szedik le lassan a kalászokat. Sokszor van ez így, és a magyar asszony, magyar leány még sohsem hagyta elveszni a termést. Magára hagyatva is betakarítja az Isten áldását… Így lehetett aztán az aratóünnep is tisztán, egyedül a fehérnépeké…volly1

    Az aratóünnep fontos kelléke az aratókoszorú. Ünnepélyesen adják az aratók a kenyéradó gazdájuk kezébe. Régi szokás szerint reggel hat órától déli tizenkét óráig készül, s ekkor nyomban viszik a gazdához. Az úr és az arató közös asztalnál ebédel ezen a napon. Kölcsönösen jó termést, jó erőt kívánnak egymásnak a jövő évi aratáshoz. (Palócföld) Saját magának kalászkeresztet csinál minden arató.

    A kalászkereszt úgy készül, hogy hat szárastól összekötött kalásznyalábot egymásba tolnak; ez a fonadék bármely oldaláról keresztet mutat.

    A kalászkereszt egyszerűségével szemben a kalászkoszorú mindig díszes és változatos alkotmány; megkötése nemcsak türelmet, hanem bizonyos ízlést, kézügyességet kíván.

    Egyszerűbb formája:

    A kalászkoszorú a rendes, falra, feszületre akasztható koszorúforma. Vesszőre szárukkal kötött búza-, rozs-, árpa- és zabkalászok. Dísznek üveggyöngyökkel tarkázott színes szalagok.

    Nehezebb formája:

    Mindenekelőtt hat darab táblát fonnak nedves rozsszalmaszálakból; ezt a hat táblát ház-, vagy harangformára összeállítják, összekötik. A sarkokra a búzakalászból bukor kerül. Ezenkívül a háznak is, a harangnak is bunkóját, ütejét kötnek. A táblákat színes pamutfonalakkal is átszövik; a kalászbokrok mellé meg a tarlós vasvirágot (szalmavirág, Xeranthemum annum, L.) kötik. A koszorúra még több szalmapántlika is készül, rövidre vágott szalmaszálakból, kockára szabott, színes rongyokból, papirosokból, amiket fonállal összefűznek. Ahol több aratópár dolgozik, ott a koszorú is megnagyobbodik egy, két, három emelettel. A koszorút mindig a marokszedő köti, a kaszás legföljebb a válogatásban és a vagdalásban segít.

    Ezeket a kereszteket és koszorúkat nem szívesen adják ki a házból, mert azt tartják, hogy a koszorúval együtt a jó termésüket is elviszik. Ezért a kalászfonatokat mindig olyan helyre akasztják, hol senki sem férhet hozzá. Vetés idején pedig kimorzsolják belőle a magot s belekeverik a vetőmagba, hogy a termés jövőre is jó legyen. (Madarassy László: Az aratókoszorú. Ethn. 1931. U. o. a kalászborona, kalászszentségtartó, kalászcsiga, vagy esőzsák, kalászharang, kalászházikó, kalászkorona leírása található. Ezen felül aratócímert, áldozókoszorút, búzakoszorút, Jézus kévéjét, Jézus bölcsőjét, kalászkarácsonyfát emleget és köt a gabonaszálakból a gazdag képzeletű népünk.)

    Az aratóünnep a magyar nép szinte páratlan munkabírására, az aratókoszorú sok fajtája pedig a gazdag népművészetére emlékeztet. Ezért számunka szép és nagy jelképek! Az aratóünnep jelképesen bármilyen nagyobb munka, – például munkaév – befejezésekor is rendezhető, mint végzőünnep. A koszorút (vagy a végzett munka egyéb jelvényét) a templom, vagy az iskola falára, keresztre, vagy emlékműre lehet helyezni, vagy az ünnepeltnek lehet átnyújtani.    

A játék    

    A leányok szalaggal díszített gereblyével, sarlóval jönnek elő. Az élen jár kettő, s egy rúd közepére kötve vállon viszik az aratókoszorút. A koszorú mögött lépked harmadik leány, aki a beszédet mondja. Mögöttük a többiek, párban, vagy félkörbe csoportosulva. Ha vannak legények, akkor ők szalaggal becsavart kaszát emelnek a vállukon s széles félkörben állnak a leányok körül. Énekelnek:

Sokat arattam a nyáron,
Keveset háltam az ágyon.
Hol erdőben, hol mezőben,
Hol a tarló közepében.

Jaj, de szépen muzsikálnak,
Zöld erdőben a huszárnak!
Feketegyűrű-pipaszár
Jaj, de szép a magyar huszár!

Nem ettem én ma egyebet,
Csak egy köcsög aludt-tejet.
Azt is csak úgy kanál nélkül
Meghalok a babám nélkül.    

    És ezt:

Elvégeztük, elvégeztük az aratást, az aratást.
Készíts gazda, készíts gazda jó áldomást, jó áldomást!

Egész falu, egész falu, mind aluszik, mind aluszik.
A mi gazdánk csak mirólunk gondoskodik, gondoskodik!    

    Beszélő leány:

    Behoztuk a földnek termését, – Termésének a legszebb gyümölcsét. – Ó, ki az eget, földet alkottad, – Az emberiséget tápláltad: – Tehozzád fordulunk munkavégeztünkben. Köszönjük az áldást, mit jóságod adott, – A hűs hajnalon hulló harmatot, – A kalászérlelő, áldott meleg napot! – Hálásan emeljük ég felé szívünket! – Köszönjük, Neked, Istenünk, a mindennapi kenyerünket! – És arra kérünk, ég és föld hatalmas ura, – Kinek vetését elmosta a víz habja, – Tavaszi áradat haragos hulláma, – Annak is jusson lágy kenyér asztalára. – Ki ott lakozol magasan a felhők felett, – Oltalmazd tovább is hű, magyar népedet. Bármit forgasson is az Idő a kerekén, – Ezeréves földjén hadd arasson békén! – E földön aratunk már ezer év óta: – Peng a kasza, hull a kalász, zeng a nóta… [Az eredeti népi kezdővers folytatását Magyar Béláné írta, 1940-ben s az akkori árvízcsapásokra vonatkozik e ritmikus próza néhány sora. A verses beszéd mindig alkalomszerű legyen!]    

    Erre mindnyája: Éljen!    

Kis kertemben learatták a búzát,
Kis pacsirta elvágta a jobb szárnyát.
Kis pacsirta kesereg a szárnyáért,
Én is kesergek a régi babámért.

Ha kimegyek én a rétre kaszálni,
Nem tudok a rózsáktól rendet vágni.
Tele van a rendem piros rózsákkal,
Tele van a szívem szomorúsággal.

Ha kimegyek én a rétre gyűjteni,
Leülök a rendem végén búsulni.
Bús az idő, bús vagyok én magam is:
Valamennyi barna legény mind hamis.    

    (A szerszámokat leteszik. Énekelnek és táncolnak. Párosan szembeállnak, egymás derekára, illetve vállára teszik a kezet. Két lépés jobbra, kettő balra. A derekat kissé meghajtva, meghimbálva, – de térdet nem hajtva lépnek, felegyenesednek és fejüket büszkén felvágják, dobbantanak. Folytatólag a másik lábat csak közelítik az elsőhöz, ugyanazzal a derék- és fejmozdulattal. Közben, aki a másik csípőjén tartja a kezét, gyönge nyomással lassan elfordítja a lépések irányát. Így a pár lassan teljesen helycserét csinál. A csárdást sürgés fejezi be. Balvállal kifordulnak, erősen kihajlanak és frissen forognak. Egyik legbájosabb mozdulatuk az, hogy a nóta végén gyöngén térdet billentenek. Ez a térdhajtás csak a leányok együttes táncában van meg, mintegy a leány a leánynak köszöni meg a táncot. Ha legényekkel táncolnak, akkor a legények „Egészségére” „Használjék!” – kiáltással egyszerűen ellépnek a táncosuktól. Az énekek beoszthatók úgy is, hogy csak a második nótára táncolnak csárdást. Az elsőre csak karikáznak. Tánc közben sok levegővel élnek, hogy el ne fulladjon az ének!)    

Megért már a búzakalász, le is lehet vágni.
Szégyen a lánynak, a piros-barna lánynak a legény után járni!
Én nem jártam világéletemben, nem is fogok soha.
Van már nékem szép szeretőm a magam falujában!    

    /Tánc végeztével szerszámaikat veszik, és az érkezés rendjében távoznak./

 

    Összeállította Volly István. Homokterenye, Rimóc, Kazár, Nógrád megye; Nagyhind, Bars megye; Domaháza, Borsod megye; Pereg, Pest megye.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf